2020.11.07. 20:00
A berényi kút, amely embereket köt össze
Máhr Ferenc festő- és szobrászművész, napjaink egyik legnagyobb lokálpatriótája, gyermekkora óta természetimádó. Egyik sétája közben – az Öreghegy lábánál – leromlott állapotban talált rá a régi itatókútra, amelyet a kiegyezés korában, 1867-ben építtetett Merán Fülöp gróf, a környék földesura. Ennek megmentését tűzte ki célul.
A hatalomnak nem volt szüksége a régi idők szimbólumára
Fotó: Nédó Géza
Mit kell tudnunk az itatókút történetéről?
– Nagyapám ezen a környéken élt. Pásztor volt, s engem gyakran kivitt magával a mezőre, az erdőre, öt-hat éves lehettem. Abban az időben rengeteg állatot tartottak a csákberényi emberek. Sertésből legalább hatszázat, marhából és birkából több ezret. Az Öreghegy közelében, de sík területen, 1867-ben a gróf rendelete alapján, egy itatókutat építettek az állatok számára. A felújítás során találtam egy terméskövet, amelyre ez az évszám volt rávésve.
A kút több mint nyolc méter mély, az átmérője 3,30 méter. Gémeskútként működött, amíg a víz, bőségesen rendelkezésre állt. Ahogy apadt a kútban a víz, Merán Fülöp gróf lebetonoztatta és tekerős, kanalas kúttá alakíttatta át.
Miként vészelte át a kút a kommunizmus időszakát?
– A 60-as években geodéták jelentek meg a falu határában, s elindultak a fúrások. Olajat kerestek, de nem találtak. Viszont a kútból a víz eltűnt. A pásztorság szimbóluma volt ez a kút, de magának a tájnak is. Viszont nem így tekintettek rá egyesek. A rendszerváltoztatás előtt a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet építési törmelékkel betömte a kutat. Mi, akik itt éltünk, döbbenettel vettük tudomásul, hogy a hatalomnak nincs szüksége a régi idők szimbólumára.
A kúthoz tartozó itatóvályú úgy úszta meg a rombolást, hogy a markoló kanala nem tudta felemelni a lebetonozott vályút. Az megmaradt, de most, a felújítás során ezt is kijavítottam. Néhány hónappal ezelőtt vandálok a kút káváját lerombolták, nem tudni, miért. Mivel gyermekkorom egyik kedvenc helye volt az itató és maga a kút is, vállaltam, hogy rendbe hozom. A kútból természetvédők és a helyi önkéntes tűzoltók szedték ki a sittet, ami nem volt egy egyszerű munka. Az összefogás, az egyet akarás azonban csodákra képes. Egy nap ott állt a kút – tisztán, de sajnos víz nélkül. Mint említettem, a kút kávája 115 cm-es volt eredeti állapotában. A vandálok „közreműködésének köszönhetően”, egyes helyeken 15 centiméterre „zsugorodott”. Magyarán: elhordták a követ. Ezt a részt javítottam ki. Jelenleg a kút gémjén dolgozom. Az eredeti vasalásokat szeretném felhelyezni rá, mert azt akarom, hogy régi fényében csillogjon az itatókút.
Voltak segítői?
– Voltak! Egy példa rá: sóderért mentem a szomszéd faluba. A tulajdonos szólt, hogy nem kell érte fizetni, mert hallott a kútról és ő így segít a renoválásban. A kövekkel ugyanígy jártam. Ingyen kaptam. Vannak még jó emberek. A Facebookra is feltettem a kút történetét. Rengeteg ember jelentkezett, hogy miben tudna segíteni? Volt, aki valóban eljött és velem együtt dolgozott.
A kút felújítása során egy közösség is épült.
– Ez pontosan így történt. Azóta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és együtt tervezgetjük a jövőt. Már azon gondolkodom, hogy a kutat mikor avatjuk és szenteljük fel. Most a járvány miatt nem lehetséges összejönni, de tavasszal talán már ez nem lesz akadály. Szívem szerint március 15-e volna a legalkalmasabb időpont. Családostól együtt kimennénk a kúthoz, tárcsán húst sütögetnénk, énekelnék, dalolásznák. Mert a kút most már örökre összeköt bennünket.