petícióátadás

2020.10.19. 08:00

Jelképes alapkőletételre várják hétfőn az érdeklődőket Maroshegyen

Állítsuk vissza a Nemzeti Hadsereg tiszteletét a Bory-emlékmű helyreállításával! – áll a Fe­jér Szövetség és társszervezetei minapi felhívásában.

V. Varga József

A maroshegyi székelykapunál lesz a találkozó Fotó: Fmh-archív (PT)

Száz évvel ezelőtt, 1920. október 17-én állították és avatták fel a Bory Jenő által készített emlékművet Székesfehérvár délnyugati határában a román megszállás alóli felszabadító Nemzeti Hadsereg tiszteletére. A Fejér Szövetség – közleményében – ebből az alkalomból hív minden érdeklődőt hétfőn 17 órára, a jelképes alapkőletételre a maroshegyi körforgalomban álló székelykapuhoz. Onnan lovasfogat vezette autós felvonulás indul a Szent István térre, majd fáklyás felvonulás 18 órára, a petíció és az aláírásgyűjtő ívek átadására a városháza bejáratához.

A maroshegyi székelykapunál lesz a találkozó Fotó: Fmh-archív (PT)

Eztán a fáklyás menet a Fő utcán halad végig az Országzászló térig, ahol végezetül 18.30 órakor megemlékezés kezdődik. Beszédet mond Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Társaság elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában