A jegyértékesítési fegyelmet is ellenőrizhetik

2020.10.30. 20:00

Fehérvári buszozás: több ellenőr várható

A tavalyi adatok szerint alig van jegy- és bérletellenőrzés a helyi buszközlekedés járatain.

Majer Tamás

2019-ben csupán 2270 járatot, a járatok 0,55 százalékát ellenőrizték

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az októberi székesfehérvári közgyűlés egyik, a közösségi közlekedésről szóló, elfogadott határozati javaslatában számos tényadat, információ, terv szerepel a szolgáltatással kapcsolatosan.

A Cser-Palkovics András polgármester előterjesztésében írtakból kiderül, hogy a hatályban lévő, a fehérvári közösségi közlekedést érintő közszolgáltatási szerződés szerint a jegyárbevétel a szolgáltatót, a Volánbusz Zrt.-t illeti, a jegy- és bérletértékesítést is ők végzik. A menetjegyek kétharmadát a buszokon adják-veszik.

– 2021-től a Magyar Posta fiókjaiban nem lehet bérletet vásárolni – olvasható a dokumentumban.

Szükség van, lesz újabb értékesítési helyekre, megoldásokra. A hathatósabb jegy- és bérletértékesítés érdekében a polgármester a Városgondnokság Kft. és az önkormányzati fenntartású, önkormányzati tulajdonban álló szervezetek bevonását javasolta; a Volánbusz viszonteladóiként. Kifejtette továbbá, hogy a városban működő közel 200 parkolóautomata is lehet értékesítő pont.

– Amennyiben ezek alkalmassá tehetők jegyértékesítésre, azzal óriási előrelépést tennénk mind a térbeli, mind az időbeli lefedettségben.

2019-ben csupán 2270 járatot, a járatok 0,55 százalékát ellenőrizték
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az előterjesztésben írtak izgalmas számadatokat is felvonultatnak. – A Volánbusz helyi járatain a jegyek és bérletek érvényességének ellen­őrzését a szolgáltató alvállalkozója végzi. 2019-ben 2270 járatot, a járatok 0,55 százalékát ellenőrizték. Ilyen ellenőrzési arány mellett elenyésző az esélye, hogy jegy vagy bérlet nélkül, vagy érvénytelen jeggyel vagy bérlettel utazók ellen­őrzés alá kerülnek, és a pótdíj mértéke sem elrettentő. Pusztán az ellenőrzés gyakoriságának növelésével mind a gépkocsivezetők, mind az utasok részéről a jogkövető magatartás erősödik – áll az elfogadott javaslat szövegében.

A dokumentum kitér arra is, hogy az utasok ellenőrzésével egyidejűleg célszerű a szolgáltatás szerződés szerinti teljesítését is vizsgálni: a menetrendszerűséget, a járművek tisztaságát, a leszállásjelzők, az ajtók, a légkondicionálók működését, az értékesítési fegyelmet, a gépkocsivezetők magatartását. Tehát ez az új ellenőrzési szisztéma nemcsak a bliccelőket kívánja kiszűrni, hanem biztosítani akarja az utasoknak járó szolgáltatási minőséget is.

– A Városgondnokság a fizető parkolás üzemeltetésének révén rendelkezik ellenőrzési tapasztalattal, ezért javaslom 2021. január 1-jétől a Városgondnokság Kft. által havi szinten a járatok 5 százalékát ellenőrzés alá vonni – olvasható az előterjesztésben.

Ebben az elfogadott határozati javaslatban arról is volt szó, hogy miután a közösségi közlekedésben középtávon megjelennek az elektromos meghajtású autóbuszok, a városnak fel kell készülni azok töltésére. Meg kell teremteni az ehhez szükséges infrastruktúrát.

Emlékeztetőül: 25 elektromos szóló busz fehérvári forgalomba állítását tervezi az önkormányzat, ez 2021–22 fordulóján válhat realitássá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában