Koronavírus Fejérben

2020.09.04. 11:30

Egészségesigazolás: Az egészség csak pillanatnyilag igazolható, mondják a doktorok

Elejét véve az esetleges felesleges bürokráciának, s talán annak, hogy bizonyos esetekben az orvosokra lehessen hárítani a felelősséget, határozott elképzelései vannak az orvostársadalomnak az ügynevezett „egészségesigazolás” kiadásáról. Ez az a dokumentum, amelyet időnként kérnek egyes intézmények, amikor közösségi életet kezd a gyermek. Pont annyira nincs létjogosultsága, mint ahogy a tábori igazolásoknak sem volt, mondják.

S. Töttő Rita

A tanévkezdés előtti napokban egy orvosi közösség kiadott egy nyilvános nyilatkozatot, melyben megtagadják az „egészségesigazolás” kiadását bizonyos esetekben. Tisztázzák is, mi a kötelességük: „a jelenleg hatályos törvények értelmében a fertőző betegség után a közösségbe visszatérő gyermekeknél az orvosnak csak a bölcsődések esetében kell arról nyilatkoznia, hogy a gyermek már nem fertőző beteg, az ő esetükben a hiányzás időtartamát nem kell orvosnak igazolnia (15/1998 [IV. 3.] NM). Az óvodások (és az iskolások) esetében betegség után a tünetmentességről nem kell külön orvosi nyilatkozat, az ő esetükben csak a betegség miatt történő hiányzás időtartamát kell orvosnak igazolnia. Ilyenkor nem kell egészséges­igazolás, valamint az orvos előre kiadhatja az igazolást, »megtippelheti« a hiányzás végét, újabb kontroll nélkül. (20/2012 [VIII. 31.] Emmi).” Nem kívánnak tehát olyan dokumentumokat kiadni, amelyeknek sem értelmük, sem relevanciájuk nincs.

Wilhelm Róbertet, az Alba Családorvosi Egyesület elnökét, székesfehérvári gyermekorvost kérdeztük arról, hogy mi az álláspont ebben a kérdésben Fehérváron. Mint mondja, az elmúlt napokban ez is fontos kérdés volt a Házi Gyermekorvosok Egyesületének értekezletein, a cél az, hogy egyértelmű szabályozás vonatkozzon erre a kérdésre. Ahogy évekkel ezelőtt a tábori igazolások tekintetében is sikerült elérni azt, hogy megszüntessék őket. Ugyanaz volt ugyanis az alapelvük, mint az óvodai, iskolai „egészségesigazolásoknak”. A gyermekorvos a látszólagos ellentmondás és az értelmezés érdekében különbséget tett a betegség utáni és az egészsé­gesigazolás között:

– Betegség után a gyermek valóban csak akkor mehet vissza közösségbe, ha igazolást állít ki számukra az orvos. Már csak azért is, mert azt, hogy már nem fertőz az a bizonyos betegség, az orvos tudja megállapítani. Az egészséges állapotról szóló igazolás azonban arról szól, hogy az orvos megállapítja, hogy a vizsgálat időpontjában a gyermek egészséges-e, és ezt az igazolást kell alapul venni egy akár napokkal későbbi közösségbe kerülésnél – fogalmaz a szakember, utalva arra, hogy az orvos nem jós, nem tudhatja hát előre megítélni, vajon három nap múlva mi lesz a gyerekkel.

– Ez amellett, hogy felesleges adminisztráció, olyan „orvos-beteg találkozásokat” generál, amelyeknek nagyobb a kockázatuk, mint a hasznuk – világít rá a gyermekorvos.

Vagyis az egészséges gyereket is orvoshoz kell vinni ahhoz, hogy kimondják róla, hogy egészséges – ami egy járványhelyzet idején eleve kockázatos.

A felesleges orvos-beteg találkozások elkerülése és az adminisztráció csökkentése a cél
Fotó: Pixabay

Beiratkozások, közösségi foglalkozások megkezdéséhez szoktak ilyet kérni, illetve régebben a táborozáshoz is – ez utóbbit azonban pár éve sikerült megszüntetni és tisztázni: a szülő az, aki nyilatkozik a gyermek egészségi állapotáról, mert ő az, aki felelősséggel meg tudja mondani, alkalmas-e a közösségbe kerülésre a gyermek vagy sem. A bölcsőde azonban más kérdés – ott a fent is idézett rendelet kimondja: „nem gondozható bölcsődei ellátást nyújtó intézményben, szolgáltatónál a fertőző beteg gyermek mindaddig, amíg a házi gyermekorvos vagy a háziorvos nem igazolja, hogy ez az állapot már nem áll fenn” – ezt veszik alapul a fehérvári önkormányzati bölcsődék is, hangsúlyozta kérdésünkre a város önkormányzata.

De ugyanígy tesz az országban minden bölcsőde. Az óvodák, iskolák már nem kérhetnek ilyet, az erről szóló rendelet annyit határoz meg, hogy ha a gyerek beteg, akkor az orvos által meghatározott ideig nem mehet közösségbe: „Az orvosi igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időtartamát is.”

A Fejér Megyei Hírlap kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette: sem jogszabály, sem protokoll nem írja elő, hogy például az iskolakezdés előtt orvosi igazolást kelljen felmutatnia a tanulóknak. A koronavírus-járvány erősödése miatt azonban sokakban felmerül a kérdés, mi van, ha megfázásos tüneteket produkál a gyerek. A tárca által kiadott protokoll és a kormány által pénteken kiadott közlemény egyértelműen leszögezi: tüneteket mutató, beteg gyermeket a szülők ne küldjék iskolába.

Sem semmilyen közösségbe.

Koronavírus Fejérben

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában