Egy biztos kötelék nyújt segítő kezet vagy nagy lehetőséget

2020.09.09. 20:00

A honvédség kiveszi a részét a munkájukat elvesztő civilek támogatásából

Hogyan képes a honvédség segítséget vagy akár teljesen új életpályamodellt nyújtani azoknak, akik a vírusjárvány miatt elveszítették állásukat? A lehetőségről lapunknak a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred parancsnokhelyettese, Páli Zoltán alezredes számolt be.

Palocsai Jenő

Páli Zoltán elmondta, októberben indítják a következő kiképzést

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Covid–19-járvány okozta gazdasági hatásokra válaszul, a kormány gazdaságvédelmi akciótervének részeként, 2020. július 1-jétől elindult a speciális önkéntes tartalékos szolgálati forma, amellyel a Magyar Honvédség, mint az ország egyik legnagyobb munkáltatója, segíteni kívánja a munkájukat elveszített állampolgárokat. A kiképzés lehetőséget nyújt a jelentkezőknek, hogy stabil keresethez jussanak, és mindeközben honvédelmi és katonai ismeretek szerezzenek meg.

Páli Zoltán alezredestől megtudtuk, 2017-ben úgy döntött a kormány, hogy át kell szervezni a tartalékos rendszert. Ennek a nagy munkának még ugyanannak az évnek az első harmadában neki is álltak. Azóta az önkéntesek egyre többen vannak és egyre több feladatot látnak el, azonban most újabb kihívással néz szembe az ország. Ám a katonaságnak erre is van válasza.

Az alezredes elmondta: – A Magyar Honvédség szerepet vállalt a kormány munkahelyteremtő programjában, amelyben lehetőséget biztosít a magyar állampolgárok részére, egy teljesen új szolgálati formát, melynek neve speciális önkéntes területvédelmi tartalékos (SÖTT).

Amint megtudtuk, azok számára, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették az állasukat, készült egy program, hogy részt tudjanak venni egy alapfelkészítésen, majd egy lövész és egy egyéni szakfelkészítésben. Ez összességében hat hónapot ölel fel a SÖTT-katonánál, aki a félév leteltével dönthet arról, vállalja-e a Magyar Honvédség kötelékében, hogy átmegy önkéntes tartalékosnak vagy szerződéses katonának.

Páli Zoltán alezredes: októberben újra toboroznak
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A jelentkezés a megyei szintű toborzó irodákban történik.Így Székesfehérváron az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központ irodájában lehet jelentkezni. Szükség van egy erkölcsi bizonyítványra és át kell esni a pályaalkalmasságot igazoló munkaegészségügyi és pszichológiai vizsgálaton.

Nyár derekán már indult egy kiképzés Székesfehérváron, és szűk egy hónap múlva, október elején indul a tervek szerint a következő.

Az alezredes elmondta, hogy a kiképzés alatt a jelentkezők általános katonai ismereteket, nemzetközi hadi-, általános katonai jogot, munka- és balesetvédelmet, katonai testnevelést, általános lőkiképzést, harcászatot és műszaki kiképzést, sőt elsősegélynyújtási oktatást is kapnak. Mindeközben, ha valakinek a civil munkahelye újraindult, és ott jobb a kereseti lehetősége, az bármikor szerződést bonthat és visszamehet a civil pályára, minden kötelezettség nélkül.

Páli Zoltán elmondta, októberben indítják a következő kiképzést
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A júliusban indult csapat tagjai már tudják, hogy a képzés minden napja testneveléssel indul, utána jönnek az elméleti és a gyakorlati katonai tárgyak, majd a nap mindig egy általános karbantartással zárul. Éjszakai, illetve hétvégi műszak nincs, így a nap végén mindenki hazautazhat a családjához.

A speciális tartalékosok képzése minden nap nyolckor kezdődik és délután négyig tart, kivéve pénteken, amikor hat órát kell bent tölteni. Napi egyszeri étkezéssel és utazási költségtérítéssel egészítik ki a bruttó 161 ezer forintos havi járandóságot.

A Fejér megyei számok jók, mondja a parancsnokhelyettes, ugyanis a jelentkezők 80 százaléka meg akarja tartani a mundért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában