Hátizsákot, játékot, ékszereket készítenek

2020.08.06. 11:30

Második hetéhez érkezett a Fehérvári Kézművesek Egyesületének alkotótábora

Augusztus első hetében a foltvarrással, textiljátékok készítésével és gyöngyfűzéssel foglalkoznak a tábor résztvevői.

Héjj Vivien

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Kis létszámú csoportokban szorgoskodnak a hét folyamán a Kézművesek Házában az alkotó kedvűek. Ottjártunkkor a tábor résztvevői töretlen odafigyeléssel és szorgalommal készítették az általuk megálmodott tárgyakat. Elsőként a foltvarrókkal találkoztunk. Itt négy „táborozó” dolgozott éppen, hátizsákokat készítettek Bodáné Fenyves Zsuzsanna irányításával.

A maszkok készítése sem maradhatott el

– A hét során mindig valamilyen téma köré csoportosulnak az alkotások. Tavaly a madárka volt középpontban, most a háztartási eszközök, konyhai tárolók, edényfogók, poháralátétek készítésével foglalkozunk. Tavaly az volt az elsődleges kérés, hogy hátizsákot szeretnének varrni, ám ennek elkészítése több napig is eltart. Ma, a harmadik napon, már talán mindenki elkészül vele. Ezeket mindenki egyénileg díszítette, kedve szerint. A bélés és a díszítés kézzel, más részei gépi varrással készülnek – mesélte lapunknak Bodáné Zsuzsa, miközben az egyik, már elkészült alkotást mutatta. Mindezek mellett természetesen a maszkok készítése sem maradhatott el. Vannak, akik gyakorlottak, míg mások először készítenek el egy-egy darabot, ám ez a hét lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők egymástól is tanuljanak.

A táborozók egyike, Göncziné Heftner Anna a gyöngyfűzés mestere Fotó: Nagy Norbert / FMH

A következő helyiségben Tóthné Albrecht Anikó tex­tilműves adja át tudását. Textil játékok, mackók és lovak, lakberendezési dekorációk készülnek, kizárólag kézi varrással.

Olcsó gyöngyökből – szépséges nyakék Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Van, aki csak 1-2 napon vesz részt a foglalkozáson, mert csak így tudta megoldani. Nekünk ez nem akadály, szívesen látunk bárkit. Itt mindig olyan dolgok készülnek, amiket egy nap alatt, akár egy délelőtt alatt el tudnak készíteni, így megvan a sikerélmény is – tudtuk meg Tóthné Albrecht Anikótól.

 

A ház hátsó helyiségében aprólékos munka zajlik. Göncziné Heftner Anna segítségével a gyöngyfűzés rejtelmeiben merülhetnek el az alkotók. Többféle módszerrel – többek között gyöngyhorgolással és peyote technikával – készítenek ékszereket. Aprólékosan kidolgozott medálok, nyakláncok és karkötők is készültek már a gyöngyfűzők keze alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában