Varázslatos látvány a lustán leereszkedő estben felbukkanó szentjánosbogarak pontszerűen imbolygó fénye

A látogatási tilalom feloldása nyomán a családok későesti sétára indultak az első adandó alkalommal az alcsúti kastélykertbe – helyben így hívják az arborétumot. Pár évtizede valahogyan nem volt ekkora híre a szentjánosbogárrajzásnak, manapság azonban kifejezetten attrakciónak számít az alig öt-tíz milliméter nagyságú, világító rovarkák szerelmi násztánca. Kis tűnődés ugyan elfogja az embert, hogy manapság, amikor a technikai csodák lassan felülírni látszanak a természet varázslatait, vajon miért ilyen örömteli mégis a röpködő fénypontocskák látványa, de talán éppen azért. Mégis.

A kastélykert bejáratánál estefelé százak gyülekeznek két héten át, hogy beléphessenek a parkba, s a kijelölt útvonalon lassú sétára indulnak. Leginkább fiatal családok utaznak el a városokból, s a kicsi gyerekek is csöndben, áhítattal figyelik a feketére változó zöld bokrok, lombok között egyszercsak kigyúló parányi fényeket. Az Alcsútdobozon élő és magát bogármesterként aposztrofáló Halász Ferenc az egyik túravezető, alaposan bedolgozta magát a természetvédelembe, s a kertet felügyelő Duna-Ipoly Nemzeti Park csapatába. Felesége, Halászné Kolláth Mária és a felcsúti Németh Valéria is a kedves éjszakai kaland terelői mellé szegődtek, hogy meséljenek a manapság dendrológiai génbanknak számító park történetéről. E helyen idén éppen kétszáz éve telepítették a Tost fivérek a nádornak, az első „alcsúti Habsburgnak” a parkot, majd később megépült benne a csodálatos kastély. A központi tisztáson áll az elpusztult épület megmaradt portikusza. A Vál-völgyi Kisvasút is menetre kész, Felcsúton, a Puskás Akadémia-beli első állomásnál felszállhatnak a látogatók, s a park mellett kiszállva érkeznek az alcsúti bejárathoz.

Varázslatos látvány a lustán leereszkedő estben felbukkanó szentjánosbogarak pontszerűen imbolygó fénye! A kisgyerekek is csöndben lépkednek a sejtelmes hangulatban, nyáron sem mindennapos az éjszakai séta ilyen erdőszerű kertben, az évszázados fák között. Németh Valéria az egyik égigérő platánnál elmondta, hogy a fát úgy ötvenévesen hozták ide Alcsútra, megeredt, s a következő kétszáz esztendőt már itt töltötte. A sötétség növekedésével szaporodnak a fénylő, repkedő bogárkák, a hímek keresik a fűben várakozó nőstényeket. A potrohukon viselt, kigyulladó mécsesek a szerelem fényei, emberi nyelven így dekódoljuk a jelet. Az örvendező gyerekek mellett a fegyelmezett felnőttek ebbe a gondolatba borzonganak bele a romantikus nyáréjszakán.