Rendőr az objektív mögött: a szerelem lendítette be Keserű Gergő fotós karrierjét

Mielőtt a képalkotásra térnénk rá, beszéljünk egy kicsit a rendőri munkáról. Miért épp ezt a hivatást választotta? Gyermekkori álom?

– Egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy rendőr legyek, egészen a szakközépiskoláig, amikor is egy toborzás alkalmával roppantul megtetszett ez a hivatás. Meglehetősen humán beállítottságú vagyok, és úgy éreztem, ez egy remek kihívás lehet számomra. Megbeszéltem a családommal is az elhatározásomat, akik támogattak benne, így belevágtam.

Mit jelent Önnek a rendőri hivatás?

– Nehéz megfogalmazni, mert számomra egyet jelent az élettel. Őszintén meg is lep, amikor az emberek negatívan állnak a rendőrséghez, ne adj isten félnek tőlünk. Nagyon fájó számomra, amikor meghallok egy olyat, hogy egyik-másik szülő a csintalan gyermeket azzal ijesztgeti, hogy elviszi a rendőr, ha nem viselkedik jól. Nem értem, miért ezzel kell ijesztgetni őket, hiszen az országos szinten működő iskolarendőr programunk során is arra próbálunk rávilágítani, hogy a gyerekek felismerjék, a rendőr ugyanolyan ember, mint ők maguk, vagy a szüleik, ismerőseik, nem valami földönkívüli lény. Hozzánk ugyanúgy fordulhatnak a problémáikkal, mint hozzájuk. Sőt!

Mindenki zavarba jön egy rendőri intézkedéstől, higgyék el, néha még mi magunk is! Előfordulnak megmosolyogtató szituációk, például amikor valaki csukott ablakon keresztül próbálja kiadni nekünk az iratait, de ezen hamar túl kell lépni.

Mindezek fényében azt gondolom, hogy a rendőrség borzasztóan sokat fejlődött, és 21. századi szinten próbál az embereknek segíteni, elég csak a közösségi oldalakon való jelenlétre gondolni, ami az állampolgárok részéről is nagyon pozitív visszhanggal bír.

Mekkora terhet rótt Önökre a koronavírus-járvány?

– Hatalmas feladat elé állított mindenkit, örülünk is, hogy most egy kicsit fellélegezhetünk. A veszélyhelyzet alatt folyamatosan a házi karanténban lévő személyeket kellett ellenőriznünk, rengeteg munkánk volt, viszont óriási segítséget kaptunk az állampolgároktól, akik megköszönték a segítségünket, napról-napra ebbe kapaszkodtunk.

Mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó rendőr lehessen?

– A felvételi követelményeknek feleljen meg az illető, illetve mindig maradjon meg embernek, próbálja beleképzelni magát a másik helyzetébe. Folyton olyan megoldásra kell törekedni, ami mindenkinek optimális. Ez nehéz, de tanulható és a szakma hozni fogja magával. A jó emberekre pedig mindig szükségünk van!

Történt olyan felejthetetlen eset munkája során, amire mindig emlékezni fog?

– 2016 szeptemberében Kiskunhalason szolgálaton kívül figyeltünk fel segélykiáltásokra. Egy nagytermetű, kaukázusi juhászkutya támadott rá egy férfire, aki a kutya etetésével volt megbízva. Azonnal a bajba jutott férfi segítségére siettünk Krasznai Sándor kollégámmal, a kutya eközben többször kézen harapott mindkettőnket. Ennek nyomát a mai napig magamon viselem, de az az igazság, hogy a rendőri munka során rengeteg nagyon szép és nagyon szörnyű dolgot látunk. Úgy gondolom, hogy ez is lehet az oka annak, hogy a legtöbbünk, bármilyen hihetetlenül hangzik, valamilyen alkotótevékenységbe vág bele a munka mellett, amiben megtalálja önmagát.

Ez pedig Önnél a fotózás lett.

– Ez a rendőri munka előtt már kibontakozóban volt, mivel a családunkban van fotós, így viszonylag korán kaptam fényképezőgépet, amikkel elképesztően rossz fotókat készítettem, nem is nagyon érdekelt a dolog.

10 éve indult be igazán a dolog, amikor megismerkedtem a párommal, Valériával, aki már akkor egy ideje fotózott, és mondhatni berántott engem is ebbe a világba, egymást húzva fejlődtünk, inspiráljuk egymást. Szerencsésnek érzem magam, hogy ugyanaz a hobbink, és össze tudunk dolgozni.

Ha átnézzük a fényképeit, nagyon sok rendőrautót és különleges járművet láthatunk. Ezek a kedvenc témái?

– Az autó régi bevésődés nálam, talán olvasni is a '89-es autókatalógusból tanultam meg. Emellett nagyon szeretem a természetet, próbálom ezt a kettőt kombinálni is, hiszen a tájkép- és autófotózás jobban összefügg, mint az ember gondolná. Egy jó autófotónál a kép 50%-át a jó helyszín adja. Nagy szerelmeim a veterán járművek, e téren szerencsém volt, mert több mint egy évig egy fehérvári autókárpitos üzemnek fotóztam. Noszvai András főszervező révén pedig a Total Chrono Classic és a Hungaria Classic fotósa vagyok immár két éve, ami számomra egy valóra vált álom! A témában egyébként rengeteg segítséget kapok hazánk szerintem legjobb autófotósától, Mosoni Pétertől.

Korábban volt egy saját élményautóm is, amit nemrég adtunk el, ugyanis amellett, hogy rajongok az ilyen autókért, egyre inkább érzem a saját bőrömön a környezetszennyezés problémáját. Emiatt váltottunk egy takarékos hibridre.

A munkámnak köszönhetően különleges időpontokban, különleges helyekre is eljutok, ahova aztán szabadidőmben visszamegyek fotózni is.

Milyen technikát használ?

– Korábban tükörreflexes gépekkel dolgoztunk, de tavaly váltottunk tükör nélküli eszközökre. Emellett nagyon sok régi technikát használunk, manuális lencséket, melyek egy részét saját magunk építünk mindenféle különleges forrásból, mint például egy Pentacon írásvetítő lencséjéből.

Na, ez nem mindennapi!

– Manapság reneszánszát éli a régi objektívekkel való fotózás, de amikor mi kezdtük, egyszerűen nem engedhettünk meg magunknak drágább objektíveket. ezért kezdtünk bele az építésükbe. Hagyományos manuális objektíveket vadásztunk a rokonságban, padláson, azóta pedig egy végtelen gyűjtés zajlik, járjuk a piacokat, és összeszedjük a régi felszereléseket.

Nemcsak a földi, de légifotók is kerültek már ki a keze alól.

– 2012 körül volt szerencsém egy motorossárkányról végigfotózni szülővárosomat, Mórt, és ez nagy élmény volt számomra. Időközben a dróntechnika a hétköznapi emberek számára is elérhetővé vált, így egy ilyen eszközt is beszereztünk. Ugyan a szabályozás jelenleg roppant kiforratlan, és sokszor nehézségekbe ütközik az ember, tény, hogy nagyon érdekes perspektívákból lehet egy esetleg már megunt témát bemutatni.

Mit tart pályája eddigi legnagyobb fotós sikerének?

– Pár éve fotóztam egy pályázat berkein belül egy autót, ahol az első helyezett fotón szereplő jármű tulajdonosát elvitték New Yorkba. Mivel csak a fotósa voltam a győztes képnek, én itthon maradtam, ám ez egy hatalmas elismerése volt a munkámnak.

Emellett a National Geographic weblapján többször volt már nap képe a fotóm, meteorológiai oldalakon, kiállításokon is találkozhattak már az emberek a munkáimmal. Nem nagyon szoktam pályázatokon indulni, szerencsére enélkül is elég sok pozitív visszajelzést kapok. Számomra azonban ez csak egy hobbi, nem a lájkvadászat és a másokhoz való hasonlítgatás a célom: saját magamnak szeretnék megfelelni, ellenkező esetben a kreativitás halála következhet be.

Egy alkalommal például felkértek a Móri Bornapok fotósának, ami mindig különleges helyet foglalt el a szívemben. Amikor az ember a szülővárosáért dolgozik és az ismerőseit fotózhatja, az egy nagyszerű érzés! A Móri Művelődési Központtal a koronavírus alatt egyébként egy közös projektünk is volt, egy 360-os virtuális kiállítást készítettünk.

A rendőrség rendkívül aktív a közösségi portálokon. Belefuthattunk már az Ön képeibe is?

– A police.hu instagramjára rendszeresen küldök fotókat, illetve a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályával is voltak már közös projektjeink. Ilyenkor együtt ötletelünk, mindenki próbálja a saját gondolatait hozzáadni a feladathoz.

Az emberek számára a rendőrautó például valamiért nagyon érdekes, a megyében is van egy-két érdekesebb jármű, nemrégiben az autópálya rendőrség Audi TT-jét vittük el fotózni, abból biztosan lesz számos megjelenés idén.

A jövővel kapcsolatban pedig Keserű Gergő elmondta, nagy vágya Mórról egy time-lapse sorozatot készíteni, illetve további autós fotózások is várhatók.