Pázmándi gyerekek tucatjaival aratott sikert tűzoltó versenyeken Lőrincz László

Mielőtt azonban a versenyekről beszélnénk, idézzük fel Lőrincz László tűzoltó életének első lépéseit!

– Beleszülettem ebbe a világba, hiszen dédapám, nagyapám és édesapám is önkéntes tűzoltóegyesületi tag volt. Dédapám még elnök is. Amikor apu gyakorlatozott, versenyre készült, kisgyerekként mindig ott sertepertéltem körülöttük, érdekelt ez a világ, és jól nézett ki az egyenruha is. Az igazi nagy lökést azonban az adta, hogy általános iskolás koromban az idősebb fiúk egy versenyről jöttek haza, amin behúzták az első helyet, és ezért jutalmul év végén egy nagyon szép tőrt kaptak. Egy bicska, egy tőr pedig minden kisfiú álma, úgyhogy eldöntöttem, ha ilyet lehet kapni, én biztosan ott leszek a csapatban.

1980-ban, nagyjából ötödikes koromban a helyi tűzoltó parancsnok, Domak András bejött az iskolánkba úttörő tűzoltókat toborozni. Ugyan egy pici, vékony gyerek voltam, jelentkeztem, a csapatba is bekerültem, igaz, mindig a második vonalban, a futós számokban jutott szerep számomra. Később, amikor megerősödtem, egyre jobb helyekre kerültem.

Pázmándon elég nagy hagyománya van az önkéntes tűzoltó életnek, sok családot megmozdít, számos versenyen voltunk már jelen, és apáról fiúra száll az egyenruha, ez pedig az esetemben is igaz, hiszen mindkét fiam ifjúsági önkéntes már. Az életünk része a tűzoltás, de azért az iskolára, focira is jut némi idő.

Milyen gyakran kerül sor ezekre a versenyekre?

– Magyarországon minden második évben van országos tűzoltó verseny, melyen 10 fős csapatok vesznek részt (9 versenyző+1 tartalék). Idén nyáron lett volna esedékes, ám a koronavírus-járvány miatt őszre halasztották. Aki ezen az országos megmérettetésen diadalmaskodik, ő jogosult hazánkat képviselni a következő évben az ifjúsági tűzoltó olimpián. Az itthoni versenyek mindig május-június körül vannak, a külföldiek pedig nyár elején-közepén.

Mint említette, 1980 óta lánglovag. Hol jött el az életében az a pont, amikor az edzőség került a porondra?

– 1983-ban tagja voltam annak a csapatnak, amelyik az országos ifjúsági tűzoltó gárdaversenyen második helyezést ért el Zánkán. Tíz évvel később, 1993-ban Domak András parancsnok úr 50 év munka után lemondott, az újonnan megalakult vezetőségbe pedig ifjúsági felelősként én is bekerültem. Mivel pedagógus vagyok, az elnökség úgy vélte, értek a gyerekek nyelvén. Elvállaltam a feladatot, azóta pedig az én dolgom, hogy megmozgassam a fiatalokat, megismertessem őket az önkéntes tűzoltó élettel, és biztosítsam az utánpótlást. Persze segítségeim vannak, a mostani parancsnok, Domak Tibor felesége óvónő, úgyhogy az ő közreműködésével, az évente megrendezésre kerülő nyári tűzoltó táborokban már óvodás és alsós gyerekekkel is próbáljuk megszerettetni ezt a hivatást.

2003-ban Mihály János, a Fejér Megyei Tűzoltó Szővetség akkori elnöke megkeresett minket, hogy 2004-ben lesz egy országos tűzoltó verseny Fehérváron, ahova jó lenne, ha Pázmánd delegálna csapatot. Eddig a pontig számunkra a megszokott verseny a 800 liter/perces kismotorfecskendő-szerelés volt, ebben elég sikeresek is voltunk. A 2004-es azonban nem erről szólt, ezt már a Nemzetközi Tűzoltó Szövetség (CTIF) írta ki, így egy teljesen új terepen, más feladatokban kellett bizonyítanunk. Fontos megjegyezni, hogy ennek a szabályzata szerint az ifjúsági kategóriában 12-16 év közötti gyerekek versenghetnek egymással (a korábbi rendszer szerint 18 éves korig tartott az ifi), így mondhatni elég hamar megújulnak a csapatok. Elvállaltam a kihívást, a felkészülést pedig egy német nyelvű videó és magyarra lefordított versenyszabályzat alapján kezdtük el pázmándi lányokkal, valamiért ők befogadóképesebbek voltak erre. Velük mentünk el egy régiós versenyre 2003-ban, amit meg is nyertünk, így mi képviseltük Fejér megyét az országos fehérvári versenyen, a váli fiúcsapat mellett. Újoncként nagyon jó idővel, de tele hibákkal végeztünk, azt pedig itt időbüntetéssel sújtják. Mindenesetre biztató volt a kezdet!

A kezdeti botladozások után pedig sorban jöttek a szebbél szebb sikerek!

– 2008-ban volt egy nagyon jó lánycsapatunk, akik óriási csatában csúsztak le az első helyről a becsehelyi hölgyekkel szemben, akik akkor már harmadszorra jutottak ki az olimpiára. A fiaink ekkor a harmadik helyen végeztek.

2010-ben Pusztamérgesen nyertük meg először az országos megmérettetést a lánycsapattal. A fiúk itt is jól szerepeltek, egy buta hibán csúsztak csak el. Nagy volt az öröm, mert mindig nyerni akartunk, itthon pedig úgy fogadtak minket, mintha világbajnokok lennénk. Gőzerővel készültünk a 2011-es szlovéniai olimpiára, ami számunkra egy teljesen új világ volt, és ahova 28-30 országából érkeztek csapatok. Nagy kaland volt ez, főleg a fiataloknak, hiszen velük egykorúakkal tudtak barátkozni, emellett rengeteg műsorral, programmal készültek a szervezők, hogy egy pillanatra se unatkozzon senki.

A folytatásban aztán jött egy elég jó szériánk a lányok részéről, 2012-ben ismét megnyertük az országost, így 2013-ban már Franciaországban kellett helytállnunk. Ha mondhatjuk ez még látványosabb volt, mert egybeesett a felnőtt tűzoltók olimpiájával, amit 4 évente rendeznek meg, így őket is láthattuk versenyezni. Ezen az eseményen a lányaink már az ötödik helyen végeztek.

Jött egy újabb év, 2014-ben Zánkán az országost ismét behúzták a lányok, így 2015 nyarán Lengyelország volt az úticél. Nagyon jó időeredményeink voltak, ám egy hiba miatt lecsúsztunk a dobogóról. Ezeken a versenyeken nincs javítási lehetőség, egyszer lehet végigmenni, így elég egy apró hiba, és elúszhat minden. Mindenesetre nagy büszkeséggel töltött el, hogy volt olyan lány a csapatunkban, aki Franciaországban is és Lengyelországban is velünk volt.

Ezt követően sok új tag lett, eléggé megújult a csapat, 2016-ban Szombathelyen volt az országos, ahol jó időket produkáltunk az edzéseken, de a versenyen nem.

2017-ben Tatán volt a verseny, ahol a sors úgy hozta, hogy a fiúk is és a lányok is elsők lettek. Ami számomra külön öröm volt, hogy a fiú csapatban az én két ikerfiam is bent volt, akik itt voltak másodszor országos versenyen. Szinte az egész csapat az ő osztályukból alakult, nagyon jó volt az összhang, és a koruk is ideális volt, a versenyben ugyanis ez is számít! Összeadják a versenyzők életkorát, ehhez pedig tartozik egy elvárt szintidő. Ha ezt megfutják vagy jobbak, kapnak plusz pontokat, ha nem, akkor büntetőpontokat kapnak. Nekik sikerült, így 2019-ben Svájcban ott voltunk ismét az olimpián. Nem szerepeltünk rosszul, de lehettünk volna jobbak is. 1 év távlatából nézve úgy vélem, tisztességgel helyt álltunk. Tettük mindezt egy 2000 fős település lakóiként. Ezt tartom igazán kiemelkedőnek!

Ahhoz, hogy olimpiai csapataink vannak, nem volt elég itthon tanulni, külföldre is mennünk kellett tapasztalatot szerezni. Ausztriában jártunk, az egyik legjobb csapataik nekik vannak. Amikor ott elismerően beszéltek rólunk, sejtettük, hogy jó úton járunk.

Versenyzőként indult ilyen megmérettetéseken?

– Gyerekként még nem, mert 2003-ban hallottam erről először, a számunkra hagyományos 800 liter/perces kismotorfecskendő-szereléses versenyen többször is, valamint az új típusú verseny felnőtt kategóriájában is, sőt versenybíró is voltam. Nehéz azonban ezeket összeegyeztetni az edzőséggel, mert ha csapatom van, velük szeretnék az utolsó pillanatokig foglalkozni. Minden továbbképzésre elmegyek, de addig nem leszek versenybíró, míg edző vagyok, mert nem tudok rendesen a munkámra figyelni, ha közben a csapatomat nézem. Egyszer vállaltam be, igazi kínszenvedés volt.

Mennyire volt megterhelő folyamatosan megújuló csapatokat edzeni?

– Mindig azt hiszem, hogy nekem van a legjobb csapatom és ennél nincs jobb. Volt már 5-6 csapat kapcsán is ilyen érzésem, aztán mindig meglepnek!

Sokszor érzem úgy, hogy elfáradtam, vége, de valahogy mindig itt maradtam. Volt egy nagy célom, miszerint sok család gyermekével jártam külföldön, nehogy az én két fiam maradjon ebből ki! Most értünk oda, a svájci olimpián kint voltak, most 15 évesek, ha idén megnyerjük az országost, a jövő évin még ott lehetnek.

2008 óta folyamatosan ott vagyunk az élmezőnyben, négyszer voltunk olimpián 5 csapattal, mindegyiket én készítettem fel. Eközben végig a topon kellett lenni. Ez rendkívül fárasztó, és sok időt vesz el a családtól, így ha valakinek, akkor nekik hála és köszönet jár a támogatásukért!

Hogy zajlik a felkészülés az idei versenyre?

– Idáig nem mertünk belevágni a járvány miatt, most kezdenénk meg. Októberig van időnk még, egy országos versenyre 2 hónap alatt pedig becsületesen fel lehet készülni. Ismét vannak újoncaink, akikkel meg kell ismertetni a szabályokat, így elmélettel kezdünk, vetítést tartok nekik, hogy mikor kimegyünk a pályára, már tudjanak mindent. Hol a focipályán, hol egy pázmándi család kertjében tartjuk az edzéseket, először csak heti egyet, majd egyre többet, a verseny előtt közvetlenül akár naponta.

Hogyan érzi, mennyi olimpia van még Önben?

– Egyszer azt mondtam, hogy addig leszek edző, amíg be tudom mutatni a gyakorlatokat. Ezt már megszegtem, 51 éves vagyok, sajnos minden már nem megy tökéletesen, ellenben el tudom magyarázni, így amíg hasznomat veszik, itt leszek. Hogy ez mennyi versenyt jelent még, az a fiataloktól függ. A tudást összeszedtem, hogy ők mennyire fogadják be ezt, rajtuk áll.

2021-ben lesz 10 éve annak, hogy az első olimpián ott voltunk. A 21-es lenne az ötödik.

Lát esélyt arra, hogy egy nap valamelyik fia átveszi az Ön helyét?

– Otthon mondtam már nekik, hogy „Marci, Berci, ha Ti nem, akkor ki? Úgy figyeljetek meg mindent, hogy ezt Nektek tovább kell vinni, apátok csinálta.”

Nem mondták rá, hogy kizárt, de most elősorban a foci a nagy szerelem. Meglátjuk. Mindenesetre nem szeretném, hogy Pázmánd neve feledésbe merüljön, ha már ilyen sok szép serlegünk, oklevelünk van.

A 2019-es svájci olimpiáról egy másfél órás kisfilm is készült, így Önök is átélhetik a tavalyi verseny minden pillanatát, az indulástól egészen az érkezésig!