Nem választana más pályát Kálmán Katalin

A Munkácsy Mihály Általános Iskola pedagógusát éppen egy továbbképzés közepette értük utol. Igaz, ez nem közvetlenül a tanári tevékenységéhez kötődik, hanem a szélesebb értelemben vett népművelő munkájához. Tagja ugyanis a Fejér Megyei Honismereti Egyesületnek, s most a kapcsolattartás és -építés köré szerveződött a révkomáromi, illetve komáromi képzés.

Kálmán Katalin egyébként történelem-népművelő szakon végzett annak idején a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, ám a Munkácsyban a történelem, illetve a hon- és népismeret mellett még környezetvédelmet és etikát oktat. A minőségfejlesztés terén is dolgozik, és ebben szintén szerzett felsőfokú végzettséget. Éppen emiatt a széles körű, ráadásul magas színvonalon végzett tevékenységért terjesztették fel kollégái az elismerésre, amely igen váratlanul érte a tanárnőt.

Kálmán Katalint arra kértük, meséljen egy kicsit a kezdetekről, arról, mi vezette a pedagóguspálya és választott szakterületei felé.

– A szüleim ugyan nem pedagógusok, de az ő példájuk is befolyásolta a választásomat. Azzal, ahogyan neveltek, ahogyan viselkedtek velem és másokkal – példát adva konfliktuskezelésből, empátiából –, és az a családi értékrend, amit otthon kaptam, mind abba az irányba terelt, hogy emberekkel foglalkozzam. A pedagóguspálya iránt már az iskolában tapasztaltak keltették fel az érdeklődésemet. Az Ezredéves Általános Iskola után a József Attila Gimnáziumba jártam, ahol nagyon elkötelezett és lelkiismeretes tanárokat ismertem meg, akik derűs légkört teremtettek. Az ő pedagógiai hitvallásuk erősített meg a pályaválasztásban, a szakot illetően pedig példaképeimnek tekintem Babos Csabánét, valamint Bokros Jánost, akik történelmet tanítottak. Illetve fontos szerep jutott a Szent István Király Múzeum munkatársainak, akikhez középiskolásként szakkörökre jártam. Nagyon élveztem nyaranta a Demeter Zsófia történész és Lukács László néprajzkutató által szervezett honismereti táborokat. Mindezen tényezők együttesen tereltek a tanári hivatás, valamint választott szakjaim felé.

Kálmán Katalin a diplomázás után mindjárt az egykori Schönherz, ma Munkácsy Mihály Általános Iskolában kezdett, ahol a mai napig tanít. Több mint harminc év után is gondolkodás nélkül azt mondta kérdésemre: nagyon szeret tanítani, most is ezt a hivatást választaná. Az idő szinte elrepült, és erre mindig akkor csodálkozik rá, amikor már egykori tanítványainak a gyerekei, unokái járnak hozzá.

Először 5–6–7. osztályosokat kapott, majd a második évtől lett saját osztálya. Akkor még igen kicsi volt a korkülönbség közte és a gyerekek között, ezért nem annyira tanárnak, mint inkább idősebb testvérnek érezte magát. Ezt persze olykor ki is használták a diákok, ám a tanárnő idővel elsajátította, hogyan is lehet úgy rendet tartani, hogy az ne tűnjön állandó fegyelmezésnek. Az első pár év kemény tanulóidőszak volt, az osztályfőnökséggel együtt, ami aztán munkája legörömtelibb részévé vált – mesélte Katalin, akinek eddig kilenc osztálya volt, most pedig egy ötödikes csapatért felel.

Az elmúlt néhány évben nagyon meg kellett változtatni a módszereket a kezdetekhez képest, mert jóval nehezebb fenntartani a gyerekek figyelmét. Fel kellett venni a ritmust a változó, gyorsuló világgal, ám eközben is igyekeznek értékeket átadni.

Katalin második diplomáját a Kodolányi János Főiskolán (ma egyetem) szerezte minőségfejlesztés-tanárként. Ezt a képesítést inkább a felnőttek körében alkalmazza, szorosan együttműködve a tantestület tagjaival.

Iskolájukban kiegészíti egymást a humán és a reál terület, mert a művészeti nevelésben részt vevő diákok is kapnak környezetvédelmi ismereteket, és fordítva. Katalin nagyra tartja kollégáit, akikkel közösen valósítják meg azt a minőségi oktatási programot, amelyre méltán lehetnek büszkék. Éppen ezért úgy gondolja: a miniszteri elismerést közülük is megkaphatta volna bárki más.

Ezúttal viszont őt érte a megtiszteltetés, amelyért nagyon hálás, s már e komoly visszajelzés birtokában kamatoztatja tovább tudását, tapasztalatait.