Gyerekként álmodozott róla, felnőttként lépett is Laskó Gábor

Miért lesz valaki tűzoltó?

– Már egészen kiskoromban érdekeltek a tűzoltóautók. Majálisokon, nagyobb rendezvényeken mindig beültem az akkor hatalmasnak tűnő autókba. Ez a gyermeki rajongás később is megmaradt bennem, de érnie kellett még a gondolatnak. Huszonéves koromban, 2006-ban, úgy alakult, hogy akárcsak most, toborzott a tűzoltóság, és egy plakát elém került. Akkor úgy gondoltam, itt a pillanat, nem csak álmodozni kell, hanem lépni is. A szintfelmérő előtt nagyon izgultam, hogy alkalmas leszek-e a feladatra, de szerencsére nem volt gond. Éppen abban az időben tervezte a székesfehérvári tűzoltóság fejleszteni a sportcsapatát, így három másik társammal egyszerre ismerkedtünk a tűzoltó­sporttal és magával a szakmával is. Az elméleti alapokat Budapesten sajátítottunk el, de a gyakorlatot már újra itthon, Fehérváron végeztük el.

Milyen egy tűzoltó élete?

– Rendkívül jó társaság tagja lettem, mindig jó kedvvel, és a kezdetekben megtapasztalt lelkesedéssel jövök be mindennap dolgozni. Bár 14 év telt el a jelentkezésem óta, nemcsak a munka tetszik nagyon, hanem a sport is. Létrákkal mászunk a falra, akadályokat küzdünk le, váltófutást gyakorlunk, tálcatüzet oltunk, kismotorfecskendővel versenyzünk. Az országos bajnokságon a dobogó második fokán is állhattam már társaimmal. A munkaidő persze nem úgy telik, mint az amerikai filmekben, hogy unalmunkban kosarazunk, meg szemezünk a lányokkal, mert napi képzéseket írnak ki számunkra. Gyárakhoz is kijárunk, látni az ott működő rendszereket, illetve ismerkedni az üzemekkel, hogy legyen hely­ismeretünk, ha megtörténik a baj. De vannak gyakorlatspecifikus napok is. Változatos a tűzoltó élete, de rendkívül tervezhető, előre látható is. Már ma meg tudom mondani, mondjuk októberben mely napokon leszek szolgálatban és mikor otthon.

És hogyan alakul a karrier, a szolgálati előmenetel?

– Teltek-múltak az évek és a szolgálatok, aztán jelentkeztem egy 10 hónapos képzésre. Sok időt töltöttem akkor Pesten, és amikor végre visszatérhettem, másik csoportba kerültem, de ők is nagy szeretettel fogadtak. Akkor már nemcsak a gyakorlati tűzoltással voltam tisztában, hanem a káresetek irányításával is. Később főiskolát is végeztem a Közszolgálati Egyetemen és megszereztem a jogosítványt a tűzoltóautóra, majd a létrás és a darus kocsira is. Ezt követte a beugrós szerparancsnokság, míg végül a C szolgálati csoport parancsnoka lettem.

Mit kell tudni azoknak, akiket szintén szólít a tűzoltó hivatás?

– Fiatalként talán nagy váltás a sok szabály, a rend és a pa­rancsuralmi rendszer, ugyanakkor biztos hátteret is jelent. Mindez kicsit talán merev és ehhez alkalmazkodni kell, de hatalmas előnyt és biztonságot jelent munka közben, ahol nincs olyan, hogy „kérlek”, meg hogy „légy szíves”. Csak parancs van, amit haladéktalanul és a legjobb tudás szerint végre kell hajtani, mert az a garancia az eredményre, amin nagy értékek, vagy akár ember­életek múlhatnak.

Van hova továbbfejlődni?

– Mindig! Most ebben a vezető beosztásban igyekszem minél szélesebb körű tapasztalatokat szerezni. A feljebbmenetelnek van egy hátránya is, jelesül, hogy nyolc órában kellene dolgozni, amit nem biztos, hogy szeretnék. Az életem részévé vált ez a 24/48 órás szolgálat. Viszont, ha a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat tagja lehetnék – ahová csak igen jelentős mértékű tűzoltói tapasztalattal rendelkezők kerülhetnek be –, azt szívesen vállalnám. Sok, örömmel végzett munka és tanulás van a hátam mögött, és vannak terveim a jövőre nézve is. Ezen tervek legfontosabb része természetesen a család, hiszen feleségem és két gyermekem vár haza a szolgálat végén. A jövő talán biztosított, ugyanis a kisebbik fiam már most, négyévesen eldöntötte, hogy tűzoltó lesz. Mint az édesapja.