sokkoló számok

2020.06.05. 08:12

Emlékművet állítottak Lovasberényben is

Virágokból kirakott Kossuth-címerrel és fából faragott kettős kereszttel emlékezett a település a trianoni eseményekre.

Héjj Vivien

Südi Mihály köszönetet mondott az adakozóknak Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Máig sokkolnak bennünket Trianon számai. Magyarország területe a világháború előtt 325 ezer négyzetkilométer volt, ebből Trianon 232 ezer négyzetkilométert vett el – idézte fel Südi Mihály polgármester, aki felszólalásában elmondta, mi magyarok méltán érezhetjük ezt a békeszerződésnek nevezett csonkítást hatalmas vérveszteségnek, színmagyar területeket vettek el tőlünk és rendeltek más ország területéhez.

Südi Mihály köszönetet mondott az adakozóknak
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A polgármester köszönetet mondott a keresztet elkészítő Csordás Istvánnak, s a falu lakóinak, akik felajánlásaikkal segítették az emlékhely létrejöttét. Ezt követően az egyházak képviselői megszentelték az emlékművet, a jelenlévők koszorúkkal és gyertyagyújtással emlékeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában