emlékművet avattak

2020.06.05. 07:29

A fülei kettős keresztet turulmadár vigyázza

„Mert nem eladtuk, nem odaadtuk, hanem aljas módon elvették!” – áll a fekete márványtáblán fehér vésett betűkkel Majoros Árpád gondolatszobrász versének egy sora. Emlékművet avattak Fülén a nemzeti összetartozás napján.

V. Varga József

Bálint József faszobrász és csapata alkotta az emlékművet Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

– A tér két oldalán a katolikus és a református templom, mint két bástya mutatja, hogy vallástól függetlenül, a hit erejével, ha összetartunk, siker koronázza törekvéseinket – fogalmazta meg beszédében Kiss Róbert polgármester.

Az új emlékmű – állíttatták a hazájukat szerető magyarok – új emlékparkban áll. Amint a faluvezető hangsúlyozta: százszor, ezerszer is köszöni a közösség támogatását, segítségét, azt a sok munkát, az időt, melyet a falubeliek a trianoni mementó felállításának szenteltek a centenáriumi évfordulón.

Nagy Magyarország határait és a kettős keresztet turulmadár vigyázza – Bálint József jenői faszobrász és lelkes csapata alkotása múltunk, jelenünk és egyben jövőnk szimbóluma.

Bálint József faszobrász és csapata alkotta az emlékművet
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A Trianon-emlékművet Barta Tibor plébános és Kovács Zsuzsanna lelkész szentelte fel és áldotta meg. Csapóné Máthé Zsuzsanna önkormányzati képviselő felvidéki és székelyföldi testvértelepülésük, Fülek és Erdőfüle lakóinak Isten áldását tolmácsolta. Közreműködött Káplán György énekművész és Majoros Árpád gondolatszobrász.

Polgárdiban a város önkormányzata a Május 1. ligetben álló Trianon-emlékműnél tartott megemlékezést. Az emlékműsorban közreműködött Fehérvári Péter színművész, a Kissek zenekar kamaraegyüttese, szólót énekelt Salamon Boglárka és Gabrieli-Kiss József. Nyikos László polgármester és Köntös Zoltán alpolgármester az elcsatolt országrészeket nemzeti színű szalaggal fűzte egybe a mai Magyarországgal. Hiszen bárhol is legyünk a világban, a gyökereink egybetartanak, összetartanak bennünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában