Koronavírus Fejérben

2020.04.15. 12:00

Pozitív tesztek, intézkedések Sárszentágotán

Idén jobbára egy család számára sem telt oly meghitten a húsvét, mint az előző években – itt lévén a vírus, mely nem ismer könyörületet, s most három különböző sárszentágotai családból is pozitív tesztek érkeztek. Az intézkedéséket megkezdték.

Korondy Tamás

A hírt Sebestyén Zoltán, Sárszentágota polgármestere ismertette a település önkormányzatának hivatalos közösségi felületén, miszerint az ünnepi hétvége alatt három család is hatósági karanténba került a koronavírus-járvány miatt. A polgármester azt is elmondta, nem véletlenek az intézkedések, hiszen mindhárom családban van pozitív vírusteszttel rendelkező személy, akik egyébként mind egészségügyi dolgozók – a velük egy háztartásban élő családtagokat is karantén alá helyezte az ÁNTSZ, így mindegyikük saját otthonában tartózkodik.

Sebestyén – teljes joggal – nem tétovázott, s a lakosság egészségének védelme érdekében hétfő éjféltől szigorításokat vezetett be: a településen található szolgáltató egységekben (ide tartoznak az élelmiszerboltok, posta, dohánybolt, orvosi rendelő és az önkormányzati hivatal) a kiszolgáló személyzeten kívül egyszerre csak 1 fő tartózkodhat, akinek az arcát (száj és orr) kötelezően maszkkal vagy sállal kell eltakarnia. Aki ezt nem tudja megtenni, az nem mehet be ezen intézményekbe.

Ezen felül a közterületeken továbbra is, de már szigorítottan kötelező tartani egymástól az 1,5-2 méteres távolságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában