Seuso-előadás-sorozat kezdődött Szabadbattyánban és Polgárdiban

Seuso-előadás-sorozat kezdődött Szabadbattyánban, illetve Polgárdiban. Az első alkalmon Kovács Loránd Olivér régész, a Gorsium Régészeti Park igazgatója tartott telt házas előadást a szabadbattyáni művelődési házban.

A régész kifejezte, az anno Duna-szélességű Sárvíz mentén több központtal létező 2–4. századi (vagy akár kicsit még korábbra visszavezethető) római településhalmaz egyik központja a Gorsium volt, a másik a szabadbattyáni épületkomplexum környékén lehetett: egy nagyságrendileg 13 ezer négyzetméteres, grandiózus épület állt itt. De: Nádorfi Gabriella kétezres évek közepéig tartó ásatásai nem lezártak, nem találták meg minden irányban az épület végét, vagyis akár újabb régészeti kutatások is indokolhatók volnának.

Kovács Loránd Olivér előadásában beszélt arról a lehetőségről, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum méreteivel vetekedő római kori komplexum – következetesen kerülte a palota, illetve a hallgatóság részéről talán várt Seuso-palota kifejezést – fejépülete lakórész, lakóegység lehetett. Az épület különösen szép falfestményekkel bírt, ennek oka abban is keresendő, hogy a kor Pannóniájában rengeteg festőműhely – arányaiban több mint máshol – működött, ezért viszonylag olcsó volt az ilyesféle szolgáltatásvásárlás. Kereslet, kínálat, a nagy verseny lenyomta az árakat.

Az épületnek 2-3 főbejárata is lehetett, s kellett legyen kikötője is, ennek megtalálásában a geofizikai vizsgálatok segíthetnek. Egy nagyméretű magtárral is rendelkezett. A korszakban jellemző volt, hogy az utcafronti – zajos, kívülről belátható – helyiségeket boltok számára adták bérbe. Sőt, Kovács előadásában kitért arra is, hogy az épületkomplexum rokon vonásokat mutat a korabeli „bevásárlóközpontokkal”, útállomásokkal. Ezek egyszerre voltak pihenőhelyek és kereskedelmi lerakatok. Egyszerűbb, de akár a legdrágább áruk is befuthattak ezekre a helyekre. Ezzel összefüggésben arra a kérdésre, hogy elrejthették-e itt a Seuso-kincseket, a régész elmondta, amennyiben ez valóban egy útállomás volt, úgy előfordulhatott akár, hogy a kincs tulajdonosa, éppen menekülés közben e helyen igyekezett pénzre váltani a kincset, s az azért lett itt elrejtve.

Pénzzel könnyebb menekülni, mint nagy halom kincsekkel. A 4. században súlyos harcok dúltak az épületben – melyek során az porig is égett –, az utókor két tömegsírt is feltárt benne. Soha többé nem nyerte vissza korábbi szerepét. A középkorban kőbányaként használták, ezért találhattak később a falak helyén szemétre dobott középkori kerámiatöredékeket.