száznegyvenezernél is többen követik a neten

2020.03.29. 07:15

Ritter Joe: Az úszómedencétől a videózásig

Fiatal kora ellenére kalandos életút áll Ritter Joe mögött, aki az Amerikai Egyesült Államokban és Fehérváron egyaránt otthon érzi magát.

Héjj Vivien

Ritter Józsefet száznegyvenezernél is többen követik a neten Fotó: RJ

A székesfehérvári születésű Ritter József, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Ritter Joe 31 éves korára nagy népszerűségnek örvend a közösségi média felületein. Az amerikai felmenőkkel rendelkező Joe középiskolai tanulmányait a Comenius-gimnáziumban végezte, az érettségi után pedig profi vízilabdázóként ösztöndíjjal jutott ki az egyik hawaii egyetemre. Ám végül sportolói karrierjéről egészségügyi okok miatt le kellett mondani. – Az egyetem alatt derült ki, hogy porckorongsérvem van. Annyira súlyos lett a helyzet, hogy mindenképp abba kellett hagynom a sportot, mert akár le is bénulhattam volna. Akkor, 20 évesen, gyakorlatilag kettétört a vízilabdás pályafutásom, nagyon megviselt ez az időszak – kezdte történetét Joe.

A vízilabda mellett a mobiltelefonok és elektronikai eszközök világa jelentette a másik szenvedélyt Joe életében, már egészen fiatal korától kezdve. Az élet úgy hozta, hogy utóbbi területen már most szép sikereket tudhat magáénak. A közösségi média felüle­tein egyre nagyobb követőtábor figyeli Joe újabb és újabb tevékenységeit. A videómegosztó portálon telefonok, táblagépek és más elektronikai eszközök bemutatását, tesztelését végzi, emellett hirdetésekkel foglalkozó saját vállalkozást vezet, reklámfilmeket készít. Mint mondta, a videós tartalmak előállításáig és a jelenlegi ismertség eléréséig hosszú út vezetett.

Ritter Józsefet száznegyvenezernél is többen követik a neten Fotó: RJ

– 2008-ban csináltam egy videót angolul. Jött néhány negatív hozzászólás és teljesen megrémültem. Letöröltem a videót és jó ideig nem is foglalkoztam a dologgal. Utólag ezt sajnálom, mert ha akkor nem hagytam volna abba, most egészen máshol lennék, de ebből is sokat tanultam – tette hozzá a fehérvári származású videós. Néhány év elteltével, a félelmek leküzdése után Joe újra elkezdett tartalmat gyártani, ami már nagyon szép eredményeket hozott. – 2016-ban még kezdetleges eszközökkel készítettem egy játékhoz kapcsolódó videót, amit a feltöltés éjjelén az egyik hírportál megosztott és másnapra húszezren látták. Ez nagy löket volt számomra. Azt a taktikát választottam, hogy csináltam egy videót és ezt elküldtem gyakorlatilag az összes elektronikai témákkal foglalkozó hírportálnak, és kértem, hogy lehetőség szerint osszák meg a közönségükkel. Néhány oldal szerencsére vevő volt az általam készített tartalmakra, néha meg is osztották azokat, így viszonylag jó nézettséget tudtam elérni.

A videócsatorna népszerűsége fokozatosan nőtt, gyakorlatilag fél év alatt tizenötezren követték a tartalmakat, ez a szám az évek alatt – a rengeteg befektetett időnek és energiának köszönhetően – egyre csak nőtt, míg végül 2018 októberében a csatorna százezredik feliratkozója is megérkezett. A popularitás azóta is töretlen, immár több mint száznegyvenezren követik Ritter Joe munkáját.

– A videók felépítése nagyjából 40 százalékban saját tapasztalaton alapul, emellett próbálok mindig egyre többet tanulni, informálódni, hogy hiteles információkat adhassak át a közönségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában