rendszeresen beázott

2020.03.23. 07:20

Jól haladnak a tetőcsere munkálatai Iszkaszentgyörgyön

Egyelőre a járvány miatt nem kellett leállítani a polgármesteri hivatal tetejének cseréjét. Ha minden az eredeti tervek szerint haladhat a továbbiakban is, úgy a munkát június végére fejezik be.

Borsányi Bea

Gáll Attila büszke az elmúlt években elért sikerekre, a megvalósult fejlesztésekre

Fotó: archív

– Az időjárás kegyes volt eddig hozzánk, és mivel felkerült a tetőfólia, így beázni már nem fogunk. Nagyon várjuk, hogy helyreálljon az eredeti rend, mert sem a testületi üléseket, sem pedig a polgári házasságkötéseket nem tudjuk a megszokott helyükön, a tetőtérben megtartani már egy jó ideje – mondta el Gáll Attila polgármester. A teljes csere, az új, megerősített, de mégis könnyebb tető bruttó 32 millió forintba kerül, ennek nagyjából a fele vis maior támogatás, míg a másik felét a Magyar falu programban nyerte a település. A nem túl idős, nagyjából 20 éves tetőszerkezetet azért kell teljesen lecserélni, mert annak idején sajnos hibásan épült meg, emiatt rendszeresen beázott az emeleti közösségi tér. A tetőtérben az önkormányzatnak van még egy szolgálati lakása és irodái is, amelyek értelemszerűen szintén használhatatlanná váltak. A polgármester azt is elmondta, a járványhelyzetre való tekintettel addig folytatják a munkát, ameddig csak lehet, és igaz ez a többi eltervezett munkára is, így a járdák és az árkok felújítására és a helyi piac kialakítására is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában