regionális elődöntő

2020.02.03. 22:40

Fehérvár diáksága is képviseltette magát a Wallenberg nyomán vetélkedőn

Szombathelyi csapat lett az első, fehérvári a második a Wallenberg nyomában című vetélkedőn.

S. Töttő Rita

A Kalauzok nyertes csapata a díjátadást követően Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei HÍrlap

Fotó: gaborfeherphoto

Hét csapat érkezett a Wallenberg nyomán vetélkedő regionális elődöntőjére, melyet a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tizenegyedszer hirdetett meg. A Városi Levéltár adott otthont az eseménynek, ahol a zsűri elnöke, Derdák Tibor elmondta: január 17-én tűnt el Wallenberg, a szovjet csapatok ekkor ejtették foglyul, ezért ebben az időszakban igyekeznek minden évben megrendezni a versenyt. Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke szintén köszöntötte a résztvevőket, s felhívta a figyelmet: Wallenberg mellett sokan voltak még „embermentők”, akik életük kockáztatásával mentették az üldözötteket a második világháború idején.

A Kalauzok nyertes csapata a díjátadást követően
Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei HÍrlap

A verseny első helyezettje a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium csapata lett, a második pedig a fehérvári Teleki Blanka Gimnáziumé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában