Megeshet, hogy törni-zúzni kell

2020.02.20. 17:30

A kék lámpákkal és szirénákkal közlekedőkre más szabályok vonatkoznak

A tilosban parkolásnak lehetnek komolyabb következményei is, mint egy esetleges bírság befizetése vagy az elvontatott kocsi kiváltása a lezárt telepről.

Palocsai Jenő, S. Töttő Rita

Parkolni nem egyszerű manapság, ugyanakkor haváriahelyzetben a tűzoltóknak oda kell férniük a tűzcsaphoz! Fotóillusztráció: NN

Fotó: NAGY NORBERT

Egy idős hölgy veszítette életét február negyedikén a nyílt utcán. Az ügy nagy vihart kavart a közösségi oldalakon is, ahol a hozzászólók összefüggést véltek felfedezni a szerintük szabálytalanul parkoló autók és az eset között, amelyhez szerintük nem jutott oda időben a mentő. Az egyik iskolában szülői értekezlet volt és emiatt „a fákon is parkoltak”, vázolták egyesek a részleteket. A mentőszolgálatnak azonban erről más a véleménye, s mint a Fejér Megyei Hírlapnak jelezték, „szó sem volt parkolóautók miatti akadályoztatásról, a mentők zavartalanul tették a dolgukat, munkájukat a környezetükben levők is segítették.” Ennyit tehát a feltételezésekről és arról, hogy milyen ok-okozati összefüggés lehetett a két helyzet között. Persze az tény, hogy nem mindig „sima ügy” a mentők, tűzoltók, rendőrök helyszínre jutása…

Olykor nincs sok választási lehetőség

Annyi bizonyos, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor a megkülönböztető jelzésekkel érkezőknek nincs sok választásuk: mérlegelni kell, vagyis el kell dönteni, hogy mennyi kárt lehet, szabad és érdemes okozni annak érdekében, hogy egy nagyobb kártól, akár katasztrófától mentsenek meg minket. Egy tűzoltóautónak oda kell férnie a tűzcsaphoz és a panelházak oltása során sok milliós értéket és főleg sok-sok emberéletet menthet meg az időben helyszínre érkező tűzoltófecskendő, mondjuk a létrával együtt. Persze ilyenkor mindenki arra gondol, hogy nem lehet ez gond, mert a gallytörő rácsokkal felszerelt tűzoltóautók lassítás nélkül felöklelik a fehér sávokkal felfestett területen szabálytalanul parkoló autókat és a helyükre beállva megkezdik az oltást.

Parkolni nem egyszerű manapság, ugyanakkor haváriahelyzetben a tűzoltóknak oda kell férniük a tűzcsaphoz! Fotó/illusztráció: Nagy Norbert

Ne parkoljunk a fehér sávra!

Nos talán amerikai filmekben így megy ez, de a valóságban nagyon ritkán történik még csak hasonló eset is. A szabálytalanul parkoló autót el lehet távolítani, ha nincs más megoldás, de legtöbbször a tulajdonos, illetve az üzembentartó keresése az elsődleges feladat. Ha nincs más lehetőség, akkor a KRESZ 59-es szakaszának megfelelően lehet eltávolítani az akadályt képező járművet. Ha a rendőrség távolítja el, akkor a velük szerződésben álló autómentő viszi el, természetesen az üzembentartó költségére. A tűzoltóság is elteheti az útból, ha úgy alakul, de azt előzőleg egyeztetni kell a rendőrséggel. A korábban említett, mindenki által ismert fehér sávos útburkolati jelen, a járműforgalomtól elzárt területen való áthaladásnak vagy parkolásnak fix díja eleve elég elrettentő, ugyanis 10 ezer forint azonnali helyszíni bírságot jelent vagy dupláját, feljelentés esetén. A sávosra festett terület sárga verziója különösen veszélyes zónát véd, ennek megfelelően a díjtétel is magasabb lehet. A közérdekű üzem működésének megzavarása 1–5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Ebben az esetben olyan üzemekre kell gondolni, mint például a posta, a hadianyaggyártás, az energiaszektor vagy a közösségi közlekedés területeire vezető kapukban parkolás. A közterületen szabálytalanul elhelyezett járműveket elszállíthatja a rendőrség, ha a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti, mondja ki a Rendőrség 1994. évi XXXIV. törvényének 45. szakasza.

A parancsnok mérlegel

Szóval a tűzoltóság és a rendőrség számára nagyobb teret biztosítanak a törvények a közlekedés többi résztvevőjével ellentétben, ám őket is szigorú szabályok kötik, amiket tovább bonyolítanak a körülmények, ugyanis mind­egyik eset más és más. A helyzetelemzés és a néha igazán súlyos döntések meghozatala minden esetben egy ember felelőssége. Tűzoltóság esetén a mentésvezető, rendőrségi intézkedésnél a helyszínen intézkedő parancsnok mérlegel és dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában