szívmelengető érzés

2020.01.16. 16:15

Önként segítettek a mínuszokban egy ismeretlennek Székesfehérváron

A téli hidegben különösen szívmelengető érzés megtapasztalni az emberséget.

Szanyi-Nagy Judit

Forrás: Shutterstock

„Tegnap este nem indult az autóm a Skála mögötti parkolóban. Indítottam. Semmi.” – kezdődik Zsuzsanna január 15-ei, nyilvános közösségioldal-bejegyzése. A történet folytatása szerint ezután két, 18–20 év körüli fiú szólította le őt, megkérdezték, tudnak-e segíteni. Először csak tologatták a kocsit, hátha elindul, ám ez a módszer nem segített. Aztán felhívták egyikük édesapját, aki öt perc múlva meg is jelent a helyszínen – vele együtt már sikeresen betolták az autót. Ezt követően Zsuzsanna és a fiúk közösen elindultak akkumulátort venni – hogy a motort ne kelljen újra leállítani –, majd visszatértek a tett helyszínére, ahol az édesapa kicserélte a meghibásodott eszközt.

„Az, hogy köszönöm, nem fejezi ki, amit érzek irántuk. Hálás vagyok nekik. Két fiatal, akik önmaguktól jöttek segíteni. És az apuka, aki ugrott -3 fokban az első szóra. Jó nevelés és jó példa. Három jó ember.” – zárul Zsuzsanna bejegyzése, amit magunk is azért adunk közre, mert a hölgy szeretné, ha üzenete eljutna a jószándékú segítőkhöz.

A nyilvános bejegyzés itt érhető el:

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában