Mindenét elvesztette az Ausztráliában élő, egykor Székesfehérváron dolgozó asszony

Ausztráliában levő otthonuk a lángok martaléka lett, porig égett. Barátaikhoz menekültek, faszobrász párjával együtt az újjáépítés reménye ad erőt nekik. Rokonok, barátok és ismeretlenek álltak melléjük Magyarországról.

– Gyermekkori álmom volt, hogy olyan helyen éljek, ahol egész évben meleg van, süt a nap, és közel fekszik az óceán. Erre gondoltam akkor is, amikor a székesfehérvári Videoton Mechatronika Kft.-nél, a humán erőforrás területen dolgoztam, egészen 2001-ig. Aztán, ahogy a főiskolát befejeztem a munka mellett, 2002- ben Philadelphiába mentem, ahol 2007-ig nyelvet és lakberendezést tanultam. Az életem közben úgy alakult, hogy 2007 augusztusában ki tudtam költözni Ausztráliába, és Brisbane-ben éltem tíz évig.

Majd 2017-ben megismerkedtem a párommal, akivel egy farmon éltünk Bemboka városban, ami autóval Canberrától 2,5 órára, Sydneytől pedig hat órára fekszik, déli irányban. A farmról tulajdonképpen el sem kellett mozdulnunk, mert szimbiózisban éltünk a természettel, és ezt munkánk is lehetővé tette: a párom faszobrász művész, én pedig egy befektetési tanácsadó cégnél dolgozom, és otthonról, online is tudom a munkámat végezni, beszél az előzményekről, illetve életükről a várpalotai Müller Melinda.

Mint mondja, a napfényes Ausztráliában a farmon csodás kis paradicsomot hoztak létre együtt egy tágas területen, ahol hatalmas erdő vette körül őket. A farm nagy részén gyümölcsös volt és kert, ahol megtermeltek maguknak mindent, amire szükségük volt, így mindig került az asztalra friss zöldség és gyümölcs. Teljesen önellátó módon éltek, napenergiával termelték az áramot, a vizet pedig a hegyekből érkező, kristálytiszta forrásvíz biztosította a pár számára.

– Mindent a párommal ketten építettünk. Tudatosan és teljes harmóniá­ban éltünk a természettel, a házunk is természetes anyagból készült, és csak annyit használtunk mindenből, amennyire szükségünk volt. Hosszú távra azt terveztük el, hogy egy jóga- és meditációs központot hozunk létre az otthonunknál, ahová az emberek jöhetnek gyógyulni, kikapcsolódni, amihez minden feltétel adott volt, avat be a tűz előtti életükbe Melinda.

Az életükért küzdöttek

Aztán december 31-én hirtelen füstszagot éreztek, majd meglátták a füstöt, és nemsokára már a lángokat is. A tűz nagyon hirtelen, a nagy hőségben meg az erős szélben futótűzként közeledett, majd amikor észrevették a füstöt, attól kezdve alig több mint egy órájuk volt, hogy elmeneküljenek. Látták, amint a lángok felemésztettek mindent a farm körül. A nap­energia-rendszert és az egyedi szerszámokat, amikkel a párja dolgozott a szobrok faragásánál, és amivel a farmot is építette. Elszántan meg akarták menteni ezeket, de sajnos a tűz hatalmas erővel jött és pusztított, nagyon gyorsan terjedt, mindent felemésztett, ami az útjába került.

– Emlékszem, az év utolsó napján, amit otthon töltöttünk, nagyon meleg, 43 fok volt. Mondhatni percek alatt mindenünk leégett, így a házunk, a kertünk, a különleges és ritka növényeknek kialakított kis házikó, az infrastruktúra, a napenergia-rendszerünk, a szerszámok, a gyümölcsfák, a víztartály és minden ruhánk. Egyedül a fürdőszobánk maradt meg, ami egy különálló épület, sorolja fájdalommal a fiatal nő.

Mint mondja, borzalmas érzés volt, amint a lángok felemésztették a kemény munkával felépített, szeretett otthonukat, és tehetetlenül nézték az iszonyú pusztítást, mindeközben azon voltak, hogy minél távolabb kerüljenek a tűztől, meneküljenek előle. Az életükért küzdöttek, azt mentették. Segítségre nem számíthattak, mivel Ausztrá­liá­ban a farmok egymástól nagy távolságra fekszenek, így a szomszédok is nagyon messze voltak tőlük, és mint később megtudták, ők is hozzájuk hasonlóan jártak, mindenük elégett, odalett a tűzben.

Csak az maradt, amit viseltek

Melinda és párja, hogy mentsék életüket, autójukkal a biztonságosnak számító Bega városába menekültek barátaikhoz, és útközben nagy fájdalommal látták a pusztítást, amit a tűz végzett a gyönyörű, természeti csodákkal teli Ausztráliában. Tulajdonképpen csak az maradt nekik, amit viseltek, a ruha, ami rajtuk volt, de ők legalább életben maradtak.

– A tűz még mindig tombol imádott otthonunk körül és szerte Ausztráliában. Nagy fájdalommal követjük az eseményeket, tudjuk, életek vesztek oda, és a páratlan ausztrál élővilág is visszafordíthatatlan kárt szenvedett. Nem tudjuk, mikor lesz vége mindennek – érzékelteti fájdalmát és a mérhetetlen pusztítást Melinda –, aztán így folytatja: A borzalmas és hatalmas tűz meg füst miatt Bega városában is nagyon rossz volt a levegő, emiatt maszkot kellett viselni, így tovább mentünk északra, a távolabb, 16 órára élő barátainkhoz, egy ősi gyógyítóhelyre.

Ide jöttek az őslakosok is annak idején, amikor gyógyulni akartak. Mi is itt gyógyítjuk a lelkünket és a szívünket, hogy legyen erőnk visszamenni. Pontosan nem tudom, hogy ennek mikor jön el az ideje. Mivel minden elégett, ezért új víztartályt és új energiaforrást, így generátort és szerszámokat is kell vennünk, hogy egyáltalán össze tudjunk takarítani volt otthonunknál. Ezért egy adomány- oldalt hoztunk létre, mivel az állam támogatása sajnos nem elég, fogalmaz Melinda.

Ilyen még sosem volt

Beszélt arról is, hogy nagyon sokan még mindig félnek, főként a keleti parton, mert érzik a veszélyét a tűznek. Egyébként a lakosság nagyon összetartó és nyugodt, de azt senki nem tudja, hogy mikor és hogyan lesz vége a mostani borzalomnak, ezért a félelem és a bizonytalanság mindenkiben benne van. Akkora a veszély, hogy az óceánhoz közeli városokból hajóval mentették ki a lakosokat, a kárt senki sem tudja még felbecsülni sem.

Melinda mesél arról is, hogy az erdőtüzek sajnos elég gyakoriak Ausztráliában, de sok 60-70 éves ember arról beszélt, hogy a mostanihoz hasonló pusztítás még soha nem történt náluk. Ezért az emberek bátran és nyugodtan telepedtek le a csodaszép erdőkben, illetve a közelükben, ahogy ők is tették. Ilyen méretű tűzre senki sem készült fel, és nem számított. Melinda kéri, azt feltétlenül írjam meg, nagyon meghatódott, hálás rokonainak, barátainak, sok honfitársának, akik ismeretlenül is segítették, támogatták őket Magyarországról, illetve Várpalotáról, és izgultak, izgulnak értük.

A fiatal párnak ma az ad erőt, hogy egy napon ismét újjáépítsék otthonukat, illetve létrehozzák a kis paradicsomukat Ausztráliában. Hogy ez mikor történhet meg, azt még senki nem tudja.