Árus nélküli árusítóhelyek sora vár a becsületes vevőkre Fejérben

Az egyik ember a nagyáruházak kínálatában bízik, míg a másik a kisboltok mellett teszi le a voksot, mert szereti a keresztnevén szólítani az eladókat, akikkel vásárlás közben sokáig tereferél, de van egy ritkán tapasztalható, de még létező forma is, ez a becsületkasszás értékesítés. Mindennapi utazásaink során egyik személytelen szupermarketet hagyjuk magunk mögött a másik után. Az ott dolgozókat fel sem ismernénk az utcán, hiszen sok pénztár, több műszak, sok polc jellemzi a csarnokokat. Ezek oldalához sok butik és kioszk dörgölőzik, mint mikor a nagy halak harapják a nagy falatot és a rettentő állkapcsok munkája nyomán hullik annyi finomság, amivel a kishalak is jóllaknak. Az ilyenekben dolgozókat már néha felismerjük, személyesebb a kapcsolat.

Kihalófélben kallódó kereskedés

Persze vannak a régi értelemben vett hagyományos kisboltok, egyik másik több évtizedes, az idő múlása miatt állandóan változó, mégis bejáratott vevőkörrel, itt már szinte mindenkit ismernek, tudják azt is, hány zsemlét szokott venni a vendég reggel, hány sört délután. A legnagyobbaktól a legkisebbek felé haladva egyre személyesebbé válik a kapcsolat eladó és vevő között. A leginkább családias persze a naponta meglátogatott sarki fűszeres, de még mindig dívik a helyi őstermelők háza elé kitett, legtöbbször helyben termesztett termékek vásárlása. Megy a család a kocsival dolgozni vagy éppen nyaralni, és megveheti a dinnyét, paprikát, paradicsomot, epret vagy akár a füstölt árut. Megáll az autó, az őstermelő kifut, és akár hosszan elcsevegnek a zöldség, a gyümölcs vagy éppen a hús eredetéről, a termelés, a termesztés nehézségeiről.

A közvetlen, kereskedők nélküli gazdasági kapcsolatnak mindig van egy bája. A vásárló egyaránt örül a jó árnak és a biztos forrásnak. Úgy érzi, hogy kicsit segíti is a termelőt, hiszen annak nem kell nyomott áron leadnia a termékeit a nagykereskedőnek. Az őstermelő is örül, hogy ki sem kell tennie a lábát, és piaci értéken megszabadul a portékától. Az már a kereskedelmi bizalom csúcsa, hogy a vevő elhiszi, hogy helyben termelt áru, és hogy nem permetezte agyon, aki adja, az eladó pedig kint meri hagyni az utcán két keze munkájának eredményét, bízva abban, hogy ha nem ér ki azonnal, akkor sem hajt el fizetés nélkül senki.

Van azonban egy-két hely, ahol még ismert a becsületkassza intézménye.

Egy másfél ezer lelkes Fejér megyei falu főutcája rendkívül forgalmas, annak ellenére, hogy zsáktelepülés. A folyamatos nyüzsgés ellenére egy néni kitesz pár dísztököt kis ládára, hogy ha valaki szeretne egy narancsos, zöldes, barnás, igazi ősz hangulatú dekorációt a nappali asztalára, az megvehesse, a legnagyobb forgalomban lévő magyar érméért darabját. Ehhez nem kell tenni semmit, csupán félrehúzni a kormányt, bedobni a pénzt a perselybe, elvenni azt, amelyik tetszik, és már lehet is rohanni tovább.

Továbbhaladva a már bemutatott forgalmas főutcán, egy egész kis piac tárul elénk. Kis asztalkán dobozok, egyikben idénygyümölcsök színes keveréke, a másikban zöld és piros paprika, valamint sárga, fekete, lila paradicsom kínálja magát. Mellettük a földön fehér műanyag vázákban virágcsokrok előre kötve, hogy aki ki akar látogatni elhunyt szeretteihez a temetőbe, annak ne a virágbolti sorban állásra kelljen pazarolni az idejét. Az árlista közvetlenül a persely felett van. Csak bedobja az emberfia vagy lánya az összeget, és megy tovább.

A méz és a tej a hidegben is becsületes vevőre vár

Megint megyünk mi is pár lépést az utcán felfelé, és még ki sem hevertük a két meglátogatott árus nélküli árusítóhely miatti meglepetésünket, újabb érdekességek vonják el a figyelmünket. Egy nagyobb ház előtt PET-palackba zárt házi tejet és literes kiszerelésű, hidegen sajtolt olajat tesznek ki. Azt mondják a járókelők, ha elég korán megyünk és hűvös az idő, akkor még házi túróra is bukkanhatunk, és nem ritka a házilag készített sajt sem.

De újra célba vesszük az előttünk magasodó hegyet, melynek tetején egy hófehér vár csücsül. A terv, hogy ott megcsodáljuk az elénk táruló panorámát, a Bakony merész csúcsait és sötét völgyeit, de még el sem hagyjuk a település központjában álló templomot, és újabb tereptárgyra lesz figyelmes a vándor kalandozó szeme.

Egy fából faragott állvány mutatja aranyszín terhét annak, aki arra jár. A spájzpolcot mintázó, mobil stelázsin nem borosüvegek kéretik magukat – annak ellenére, hogy történelmi borvidéken vagyunk –, hanem sok-sok méz. Az egyikben krémes fehérség mutatja a típust, a másik éppen sárga és teljesen ikrás, mivel repcéről hordták a dolgozók. Van közöttük átlátszó, meleg barnasággal hívogató vegyes virágnektár is, és persze a mézek méze, ami annyira ragyogóan tiszta, mint a folyékony zöld arany, ami nem más, mint az akác.

A gyümölcsök és zöldségek ideje lejárt, de nemrég arra járva láttuk, a méz és a tej a hidegben is becsületes vevőre vár.

Kevés, szinte rendhagyó kivételtől eltekintve nem volt gond, az eladásra felkínált portékát nem dézsmálta meg senki, aki elvitte, az fizetett. A cikk kapcsán két dolog is napvilágra került, az egyik mókás, a másik egy cseppet sem az. Az utca emberének becsületességében sosem rendült meg a hit, az arra járók fel tudták fogni, hogy ezekkel a termékekkel sokkal több a munka, mint amennyibe kerülnek, ezért sosem vitte rá őket a lélek, hogy visszaéljenek a megelőlegezett bizalommal.

Két szélsőség esetében beszélhetünk szándékosan okozott károkról.

Az egyik inkább csak vicces, ugyanis volt olyan vevő, aki hangos csörömpöléssel egyenlítette ki a tartozását az árusítóhellyel, és csak módszeres megfigyelés után derült ki, hogy pénzérmék méretével és súlyával és csilingelésével megegyező fém alátéteket szórt olyan nagy buzgalommal a kivágott tetejű csatos kávésdobozba.

A másik eset úgy történt, hogy két kedves hölgy vevő érkezett a helyszínre, de nem leltek pontosan a kedvükre való portékát, ezért becsengettek és kértek megfelelőt az őstermelőtől, aki befutott, majd kifutott, hogy kielégítse a vevői igényeket. A vevők nagyon elégedettek voltak, ám a pénzt nem a perselybe, hanem a gazda markába nyomták, széles mosoly kíséretében. Az eddig kellemes vidéki történet ennél a pontnál fordult drámába, ugyanis a két kedves vevő az adóhivatal próbavásárlója volt, akik azonnal lecsaptak a nyugtaadási kötelezettségét elmulasztó őstermelőre.

A bizalom törékeny dolog, és nagyon rosszul érint mindenkit, ha valaki visszaél vele. Az évente pár ezer forintot kereső gazda százezreket fizetett „a becsület ára” tanfolyamért. A leckét megtanulta, ennek „köszönhetően” egy újabb vidéki portán fog haszontalan gyom nőni, hasznos kultúrnövények helyett.