Beszélgetés Cey-Bert Róberttel őseink kereszténység előtti, év végi ünnepéről

Eredményeiről kötetekben is beszámolt, miközben előadásokat tartott azoknak, akik hasonló érdeklődéssel vették körül. Milyen elképzeléseket alakított ki arról, miként élték meg őseink ezeket a napokat? Erről kérdeztük a korábban Fehérváron is tanító főiskolai tanárt, aki újabban figyelmét minden évben a magyar múlt egy-egy dicsőséges, fájdalmas, de mindenképpen jelentős eseménye felé fordítja.

Milyen emlékek élnek önben a régi, gyermekkori karácsonyokról?

– Fantasztikus ünnepeink voltak. Mindig olyan fenyőfát vettünk, amit ki lehetett ültetni, ezért most ott áll a házunk előtt körülbelül tíz ilyen fenyőfa: közülük több már hetven-, hetvenöt vagy akár közel nyolcvanéves is lehet. Látványuk a régi karácsonyokra emlékeztet, amikor ezek a fák tele voltak dísszel, szaloncukorral, dióval, szépen elrendezett süteményekkel. Csillagszórókat gyújtottunk és elénekeltük a Mennyből az angyalt. De volt egy egészen más karácsonyom is 1944. december 24-én. Ahol laktunk, Bárdudvarnokot már december első hetében elfoglalták az oroszok. Részeg társaság tört be a házunkba ­szenteste, kidobták a fát az udvarra és ott meggyújtották. Így mutatkoztak be. Ez ijesztő emlék maradt.

A Corvin-közben harcolt 1956-ban, ezért menekülnie kellett. Hol töltötte a menekültlét első karácsonyát?

– Svájcban. Körülbelül hatszázan voltunk egy régi kaszárnyában magyarok, és igazi magyar karácsonyt rendeztünk feldíszített fenyőfával, ünnepi énekekkel. Nagyon szép emlék maradt számomra az is.

Azon kevés magyar menekültek egyike volt, aki nem maradt Nyugat-Európában, aki nem ment az Egyesült Államokba vagy Kanadába: a Távol-Keletre került. De ott csak a keresztények ünnepeltek…

– Igen, amikor Japánban, Hongkongban vagy Thaiföldön talált a szenteste, az ottaniak között a szívemben ünnepeltem. Bár tudtam, hogy otthon még tart a Kádár-rendszer, szeretettel gondoltam haza.

A történeti kutatásai során sokat megtudott arról, miként töltötték ezt az időszakot a magyarok, illetve a hunok?

– Nagyon érdekelt ez a téma, ám semmilyen adat nem állt rendelkezésemre, mert senki sem írt róla. Először el kellett jutnom Belső-Mongólia után Ujguriába, ahol találkoztam ujgur kutatókkal, akik komolyan foglalkoztak a hun ősök szellemi hagyatékával. Tőlük hallottam először arról az időszakról, amit mi karácsonyként ismerünk: de persze ők ezt nem ilyen formában ünnepelték. Két nagy évközi ünnepük volt. Amikor a leghosszabbak a nappalok, ez a június 22-től 24-ig terjedő időszak, és volt egy olyan ünnepük, amikor a leghosszabbak az éjszakák, ami után már növekedett a Fény.

Ez volt a Fény születésének ünnepe?

– Igen. Az ujgur kutatók hívták fel arra a figyelmemet, hogy a hunoknak volt egy szent hegyük, a Bortengri. A tengri szó istent jelent: ez volt az első leírt hun szó a kínai krónikákban. A bor szót nem nagyon tudtam először ebben a vonatkozásban értelmezni. De amikor jobban megismertem a hun–magyar ősvallást, amiről később könyvem is megjelent, már tovább tudtam lépni. A hunok, egyistenhívők lévén, az eget, az égboltot tekintették az Istent szimbolizáló értéknek. Annak nagysága volt csak méltó az isteni jelképhez. Ennek az égboltnak volt egy nappali és egy éjszakai változata. A Bortengri hegyéről a kínai krónikákban azt olvasni, hogy ott a hunok az újjászületést tisztelve áldozatot mutattak be és tüzeket gyújtottak. Arra lehetett következni, hogy a bor azt az átváltozóképességet jelképezte számukra, amikor a nappalból éjszaka lesz, az éjszakából pedig nappal. A mai bor szavunk az erjesztett szőlőlé meghatározása volt már a hun nyelvben is: a bor átváltozást és újjászületést jelentett és egy színt. Amikor a muston megjelenik a fehér hab, az hasonló az alkonyathoz és a pirkadathoz. Ezek természetesen mind csak feltételezések, de mindezt az ujgur kutatók munkája alapján tehetjük meg. Ami bizonyos, hogy a kazah és üzbég pásztorok december utolsó hetében nagy tüzeket gyújtottak és úgy ünnepelték az újjászületést, a Fény újjászületését.

Ebből miként lett keresztény ünnep?

– Jézus születésének napját eredetileg nem december utolsó hetére tették, az később alakult így, amikor egy másik vallás, Mitra perzsa isten tisztelete versengett népszerűségben a kereszténységgel. Eredetileg Mitra születésnapja volt december 24-én, a keresztények őellenében határozták meg december 24-ének Jézus születésnapját, azaz a Fény születését.

Honnan ered a karácsony szavunk?

– Nem értek egyet a szláv etimológiával. A karácsony szóban benne szerepel a „kara”, amely a türk nyelveken feketét jelent. A „csong” kazah nyelven pedig azt jelenti, hogy hatalmas, mély. A „karacsong” arra utalhat, hogy a mély, hatalmas sötétségből születik újjá a Fény. Természetesen ez is csak feltételezés, de én inkább ennek adok hitelt.