A toronyóra jel és jelkép – több mint a praktikus kronométer

2019.10.13. 14:28

Új órát kapott a régi váli torony

Adakozásból gyűjtötték össze az ótemplom tornyának mind a négy oldalán látható számlapú órájára a pénzt, a szerkezettel. E toronyban laknak a harangok is, az óra óránként üti a pontos időt ismét.

Zsohár Melinda

Fotó: Bechtold Anna

A Válról elszármazottak találkozójára időzítették az öreg templomtorony új órájának avatását, annál is inkább, mivel a valaha itt születettek is adakoztak a szerkezetre az odaadó helybéliekkel közösen.

A régi számlap
Fotó: Szabó Éva

Válban az Ürményi grófok építettek hatalmas, szinte székesegyház méretű templomot 1824-ben, a mai Kis-Magyarország kilencedik legnagyobb méretű templomát.

Fotó: Bechtold Anna

Ám mivel mellette állott a középkori, gótikus templom – ma már csak magas tornya a dombtetőn – a 15. századból, maga a gróf is úgy gondolta, maradjon is meg!

Fotó: Bechtold Anna

Azóta is az ótoronyban lakik a négy harang, azokkal harangoznak, a klasszicista „új” templomnak tornya sincsen – szándékosan. A négyfelé tekintő óralapok azonban megadták magukat az időnek és az elemeknek, rozsdásan, némán álltak mutatóik.

Fotó: Bechtold Anna

Manapság ezer helyről tudhatjuk a pontos időt, soha ennyi szerkezet nem állt rendelkezésre, ám Válban úgy gondolták, talán egy toronyóra méltósága több a praktikus időmérésnél.

Fotó: Bechtold Anna

Dudásné Viktóri Katalin javasolta alig három éve Ádám Zsuzsanna alpolgármesternek, aki a helyi Faluvédő Egyesület elnöke is, valamint Szabó Éva iskolaigazgatónak, aki pedig Bechtold Tamás polgármester felesége, hogy indítsanak gyűjtést egy új órára. Ez esetben van jelentősége a lokálpatriotizmusnak, a rokonságnak, az ilyesmi általában érzelmi kérdés is…

Fotó: Bechtold Anna

Az elhatározást tett követte, sokan csatlakoztak a gyűjtéshez, bár az első árajánlatok elbizonytalanították a mégoly lelkes „honleányokat”.

Fotó: Bechtold Anna

Végül Kolostyák József ipari alpinista ajándékképpen áthelyezte a villámhárítót, Gömöri Judit művészettörténész és Miklós Tibor építész a hitelességet szolgálták, s megrendelték a torony mind a négy oldalára az archaikus óralapokat a mutatókkal, s a négy tengelyes óraszerkezettel a kecskeméti Hanga Zsolt órásmestertől.

Fotó: Bechtold Anna

A végösszeg 2,2 millió forint lett, kik-ki tehetsége és képessége szerint adományozott, s minden fillér egyformán fontos volt, mondta el Bechtold Tamás és Ádám Zsuzsanna az avatáson.

Fotó: Bechtold Anna

Kovács Zoltán plébános szerint a messziről látható toronyóra jel és jelkép a torony magaslatán, a földi idő múlására figyelmeztet bennünket, ha rápillantunk. Az egész község minden pontjáról látható valamelyik oldala a csaknem fél évezrede őrt álló torony csúcsain.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában