Kinek a szégyene a bántalmazás? Könyvbemutató kapcsán beszéltek a témáról Fehérváron

A Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában tartott könyvbemutatón azonban semmilyen lelepleződés nem történt, ami végül is nem meglepő, hiszen ezeket a történeteket nagyon ritkán szokás felvállalni arccal, névvel. Pedig akár innen, Fejér megyéből is érkezhetett anyag arra a pályázatra, amelyre személyes élményen alapuló írásokat vártak a bántalmazásról. A Kinek a szégyene? című könyv a kiválasztott művekből állt össze tavaly, tehát tulajdonképpen az élet írta – fogalmazott Szilágyi Marcsi kiadóvezető, aki többször is utalt rá, hogy akár a közönség soraiban is ülhet szerző.

Közel negyven szerző írt a kötetbe, saját tapasztalat alapján

A könyvről megtudhattuk: a harmincnyolc írást két szakértő – Angyal Eleonóra gyakorló terapeuta és Kindl György 3. DAN-os kyokushinkai karatemester – értékelte, elemezte, akár rávilágítva az adott szituációk megoldási lehetőségeire. Ez azért is lehet hasznos, mert segíthet annak az olvasónak, aki esetleg hasonló helyzetben van és nem találja a kiutat.

A címadásról a kiadóvezető elmesélte, hogy a bántalmazás kapcsán az azt átélők sokszor megfogalmazzák: hiszen az nem is az ő szégyenük, hanem valójában azé, aki elköveti, tehát a bántalmazóé. Mégis, jellemzően a bántalmazott sem meri vállalni az arcát, ahogyan e történetek sok más szereplője sem (a család, a szomszéd például). Ezért van ott a nagy kérdés: kinek is a szégyene ez az egész?

Angyal Eleonóra az, aki akár a mai napig tartja a kapcsolatot a szerzőkkel. Pályája során már számos olyan esettel találkozott, amelyben bántalmazás miatt fordultak hozzá segítségért.

A téma kapcsán fontos azt is meghatározni, hogy mi valójában a bántalmazás. A legtöbbször ugyanis a fizikai, azon belül a szexuális jellegű jut az emberek eszébe, ám a bántalmazásnak sok formája van. Nem csupán fizikális, hanem lelki szinten is. Lehet bántalmazni szavakkal, viselkedéssel – hangzott el. Eleonóra a könyvben tizenkét változatot sorol föl…

Tapasztalatai szerint ez is tabutéma, amelyről nehéz írni és beszélni, pedig az sokat segíthet. Ő maga azt vallja: „Ha valami fáj, írd le!”

A könyv szerzői közül a legtöbben felnőttként írnak gyermekkori bántalmazásról. Kiderül, hogy sokszor az alkoholnak van nagy szerepe abban, hogy az esetek megtörténnek, ám arra is rávilágítanak az írások, hogy a bántalmazott akár kiutat is találhatott volna a helyzetből, illetve, megmutatkozik, hogy viselkedésünkkel sokszor másolunk, otthonról kapott mintát követünk.

Eleonóra úgy véli: fontos kibeszélni a történteket, ám aztán a jövőbe kell tekinteni, előre kell lépni.

A beszélgetésen vendégként jelen volt Tisztl Henrik, a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője.

Ő is úgy látja, hogy az eseteket látencia veszi körül, ami a társadalom szégyene is. Számos bántalmazottal találkozott már, akik tényleg nem mertek beszélni arról nyíltan, mi történt velük. Az ilyen ügyekben nehéz segítséget nyújtani, ezért a megelőzés hatékonyabb volna. Jó módszer lehetne akár konfliktuskezelő technikák elsajátítása – véli a vezető. Jobban kell tudatosítani a társadalomban, mi a bántalmazás, hiszen van, aki nem is tudja, hogy vele szemben azt követnek el, s a bántalmazó sem feltétlenül ismeri fel, hogy ő bántalmaz. A gyermekek például különösen védtelenek, egyrészt mert elfogadóbbak, másrészt pedig nem feltétlenül tudnak elmenekülni.

Janó Andorné Ildikó, a „Vigyázó Kéz” Gyermekvédelmi Egyesület elnöke a közönség soraiból szólt hozzá a témához. Tőle megtudtuk: a bántalmazással az egyesület is foglalkozott a 2000-es években, amikor szintén kötetet adtak ki. Ő is úgy véli: a gyerekekben jobban kellene tudatosítani a bántalmazás jelentését. Meglátása szerint Fejér megyében jóval több a gyermekbántalmazásos eset, mint ami napvilágra kerül, és bizony már óvodás korúaknál is előfordul. Viszont, azt látja, hogy a felnőttek többsége hárít az ilyen ügyekben, nem akarják észrevenni az eseteket, a gyermekek pedig nem tudnak, nem mernek beszélni a velük történtekről.