Szó van a biciklis szakasz meghosszabbításáról is

2019.10.05. 07:15

Kerékpárút és sportpark az ercsiek egészségéért

Két beruházás eredményét adták át pénteken délelőtt a kisvárosban.

Bokros Judit

Uniós támogatásból megvalósult, több mint három kilométeres kerékpárutat, valamint új, állami forrásból kivitelezett sportparkot adtak át pénteken a kisvárosban. Az elkészült beruházások az egészségesebb életmódhoz is hozzájárulhatnak. Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Ercsiben a Duna-parti kompkikötőtől a Cukorgyári lakótelepen álló Szent Erzsébet-­kápolnáig épült ki kerékpárút az elmúlt hónapokban, 3,2 kilométer hosszúságban, uniós pályázati forrásnak és némi önkormányzati kiegészítésnek köszönhetően, több mint 150 millió forintból. A Dózsa György út és a Bercsényi Miklós utca sarkán pedig állami támogatással új sportparkot alakítottak ki. E két projekt­elem átadójára került sor.

 

Az esemény vendége volt Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, akiket Győri Máté polgármester fogadott.

Az államtitkár utalt rá: amellett, hogy legyenek jó autópályák, autóutak, nagyon fontos a kerékpáros úthálózat fejlesztése is. Magyarországon jelenleg 5100 kilométer kerékpározásra kijelölt útvonal, valamint 4000 kilométernyi önálló kerékpárút, illetve gyalog- és kerékpárút van. A statisztika szerint hazánk Európa harmadik legnagyobb biciklis nemzete. A minisztérium folyamatosan javítja a kerékpározás feltételeit, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva a gépjárműhasználat mellett.

Az új sportparkot Mosóczi László (középen), Galambos Dénes (jobbra) és Győri Máté polgármester (b2) is méltatta. A bal szélen Papp György alpolgármester
Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap

 

A fejlesztésekből Ercsi sem maradt ki, a kerékpárút elősegítheti mind a turisztikai célú, mind a hivatásforgalmi kerékpározást. A sportpark pedig az egészséges életmódot szolgálja, s 16 millió forintos állami forrásból valósulhatott meg – tette hozzá az államtitkár.

Galambos Dénes elárulta: szó van arról, hogy a kerékpárutat meghosszabbítsák egyrészt Martonvásár, Etyek, másrészt akár Sinatelep, Adony irányába is. A sportpark jelentőségét növeli, hogy olyan eszközök kaptak benne helyet, amelyek az otthonokban nem találhatók meg.

Uniós támogatásból megvalósult, több mint három kilométeres kerékpárutat, valamint új, állami forrásból kivitelezett sportparkot adtak át pénteken a kisvárosban. Az elkészült beruházások az egészségesebb életmódhoz is hozzájárulhatnak.
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

 

Győri Máté polgármester rámutatott: míg a ciklus kezdetén egy játszóterük volt, most már öttel és a sportparkkal büszkélkedhetnek. Utóbbi fontos közösségi tér is lehet, a kerékpárút pedig a biztonságosabb közlekedést szolgálja. A vasútállomás ügyében is látszik előrelépés, úgy tudják, hogy van egy előterjesztés a kormány előtt, amit elfogadhatnak – tette még hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában