Sokadszorra is

2019.09.30. 07:15

Megint találkoztak a lovasok, pásztorok Szent Mihály-napján Csákváron

A rutin meg az évek – mondhatnák a Szent Mihály-napi lovas- és pásztortalálkozót szervező csapat tagjai a Pro Vértes Nonprofit Zrt. és Természetvédelmi Közalapítványnál, hiszen idén 20. alkalommal hirdették meg a programot, amely a Dunántúlon kivívta a maga hírnevét.

Borsányi Bea

Csákváron a ló évszázadok óta a tájhoz tartozik

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A rendezvényen ezúttal is egész nap lovas bemutatókkal és versennyel, fogathajtással, kulturális programokkal, a gyerekeknek szénabála-ugráló­val, valamint ízletes pásztorételekkel és kézműves kirakodóvásárral várták a Csíkvarsai rétre kilátogatókat. És hogy miben volt más ez a jubileumi, 20. lovas- és pásztortalálkozó?

Csákváron a ló évszázadok óta a tájhoz tartozik
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Huszadik rendezvényt még sosem tartottunk – kezdte cinkosan nevetve Viszló Levente főszervező. – Ám ha valami konkrétumot kell mondanom, egyben biztosan újítottunk: idén először sikerült környezettudatos rendezvényt összehozni. Ez azt jelenti, hogy re-poharakkal dolgozunk, papírtányérokat és fa evőeszközöket adunk az ételekhez, több helyen is kialakítottunk szelektív szemétszigeteket, sőt a dohányosokat megajándékozzuk olyan selejt műanyag flakonokból készült, csavaros tetejű kis tartóval, amelyben össze tudják gyűjteni a csikkeket – sorolta a Pro Vértes Közalapítvány ügyvezetője, miközben megkeverte a kondérban rotyogó, Levente módra készülő szürkemarha-­pörköltet.

 

Viszló Levente megjegyezte, örül annak, hogy a rendezvénnyel sikerült hozzájárulni Csákvár és a környék lovas hagyományainak megőrzéséhez, valamint annak, hogy az továbbra is ingyenes. Itt kizárólag magas minőségű kézműves termékeket árulnak, jó étkeket szolgálnak fel, s találkozási, beszélgetési lehetőséget nyújtanak a csikós- és a pásztortársadalomnak – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában