Hangulatos örömfőzés

2019.09.16. 07:00

A paprika és a paradicsom, éppúgy, mint a dinnye, Cece egyik nagy ismérve

Még akkor is, ha a paprikából inkább a „fűszeres” verzió a húzónév.

Szanyi-Nagy Judit

Brrr, itt repül a lecsós falat! – avagy volt, ki lemeózza az elkészült ételt Fotó: Szanyi-Nagy Judit

Ugyan volt kihagyás a cecei lecsófesztiválok sorában, a rendezvény mégis hagyományosnak mondható, hiszen a település első ilyen tematikájú fesztiválja már idestova öt évvel ezelőttre datálható. Művelődésszervezőként Vajai-­Kovács Viktóriának tavaly az első eseménye volt ez a rendezvény, s a jó tapasztalatoknak köszönhetően nem volt kérdéses, hogy újra megrendezik-e a fesztivált vagy sem.

A csapatok a díszítésre (stand, étel) is nagy hangsúlyt fektettek

S hogy van rá igény, azt a nevezett csapatok létszáma is mutatja: idén összesen tizennégy induló kevergette-kavargatta főztjét a művelődési ház 61-es főút felőli részén. Ha ennek híre megy – márpedig miért ne menne –, jövőre kisebb fejfájást okozhat a logisztika, hiszen már így is minden négyzetmétere foglalt volt a térnek.

Potenciális helyszín lehet a nagyközség szélén található sportpálya, ahol a szombati mulatozás délelőttjén a fogathajtó verseny résztvevői uralták a helyszínt. Ha úgy alakul, a szervezők a jövőben akár össze is kötnék a két eseményt – hiszen így egy helyen lenne mindenki, s a vidékről érkezett lovasok és családtagjaik még többet megtapasztalhatnának a cecei életérzésből.

A főzőverseny alapanyagait (paprikát, paradicsomot, hagymát) az önkormányzat biztosította, a többit mindenki magával hozta. Nevezési díj nem volt, gyakorlatilag egy örömfőzésről – barátoknak, családtagoknak, ismerősöknek – beszélhetünk.

Brrr, itt repül a lecsós falat! – avagy volt, ki lemeózza az elkészült ételt Fotó: Szanyi-Nagy Judit

Készült babos, burgonyás, sertéshúsos, de csülkös-tojásos és nokedlis lecsó is. Az első helyet az óvoda Kincskeresők csapata szerezte meg, a második a Lecsókolom csapata (családi, baráti társaság) lett, a harmadik helyen pedig a Segítő Kezek Alapítvány képviselői végeztek. A legszebb, legötletesebb tálalás különdíját az Őszirózsa Nyugdíjas Klub érdemelte ki. A jutalmak között tárgynyeremények (például paprika alakú vágódeszka, fakanál), 30, 25 és 20 ezer forintos éttermi kupon szerepelt.

Hat órától már a kulturális programsáv indult: a Győrből érkezett vendégek Abba & Neoton Show-t mutattak be, őket Buch Tibor, Horváth Elemér és Horváth Péter követte, majd az utcabálhoz a Boros zenekar húzta a talpalávalót. A tombolanyeremények közül pedig bor, kétszemélyes hajóút (a BAHART felajánlásával) és Rétimajorba szóló kétszemélyes, gyertyafényes vacsora talált gazdára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában