akár teljesen összeépülhet a Fő utcával

2019.07.10. 07:00

Medencés szökőkutat építenek: megújul a Zichy liget

Jövő ilyenkorra megújul a Zichy liget: ott, ahol az utóbbi években a színpadot fel szokták állítani, 160 négyzetméter alapterületű medencés szökőkút épül.

Borsányi Bea

Így néz ki majd a Zichy liget Fő utca felőli része – mutatta be Izmindi Réka

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Egyúttal megszépül a környezet is. Kedden a Hiemer-házban mutatták be a terveket, ahol Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt, ezzel is szeretnék a belváros zöld területét a történelmi környezet stílusának megtartásával a Fő utca részévé tenni.

Így néz ki majd a Zichy liget Fő utca felőli része – mutatta be Izmindi Réka
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A szökőkút célja a tervek szerint az is, hogy a belvárosban sétálókat tovább csábítsa a Zichy ligetbe. Nagy Zsolt a tervezés körülményeiről elmondta, nem volt könnyű helyzetben a tervezőcég, hiszen több fontos szempontnak is meg kellett felelni: a liget végét úgy kell átalakítani, hogy rendezvények idején a Fő utca végével integrálható, több mint ötezer négyzetméteres közösségi teret alkosson. Ugyanakkor a kútnak illeszkednie kell a történelmi környezetbe, és úgy kell kialakítani, hogy a színpad továbbra is felépíthető legyen az eddig megszokott helyén. A részleteit Izmindi Réka tervező ismertette. A 160 négyzetméter alapterületű medencés szökőkút a környék házainak neoklasszicista formajegyeit viseli magán, esti fényeit visszafogottra, klasszikusan elegánsra tervezték. A beépített vízfúvók számos vízképet tudnak majd megjeleníteni. A medence köré hét fát ültetnek, tágabb környezetében pedig a Fő utcán is használt szürke gránit köszön majd vissza. A nagyobb térfelületre vízáteresztő burkolat kerül, a járó- és a zöldfelületeket pedig élesen elválasztják egymástól, hogy a zöld területek hosszú távon is épen maradjanak.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az előmunkákat már ősszel megkezdik, az építkezés pedig jövő tavasszal indul, hogy a nyárindító bulira elkészüljön minden.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában