A legnagyobb beruházás következik

2019.07.17. 10:00

Behozzák a lemaradást, sűrűn pályáznak Óbarokon

A község kasszáját jó állapotban vette át két éve az új polgármester, Mészáros Kartal és a régi testülete. Ám jószerivel semmire nem költöttek, alig pályáztak előtte, most a lemaradást pótolják, a tartalékok beosztó felhasználása mellett.

Zsohár Melinda

Mészáros Kartal polgármester a készülő fitneszparknál Fotó: Nagy Norbert

Mészáros Kartal polgármester Fidesz-jelöltként, erős helyi támogatással látott neki az időközi választás után a munkának, a külsős alpolgármester, Konrád Istvánné hathatós segítségével, hangsúlyozza. Sikerként könyveli el, hogy a négytagú testületben Schmidmayer Attilával és Gyurits Tamással a kezdeti bizalmatlanság baráti együttműködéssé nemesült, s Tóth Anita és Kiss István Béláné képviselők is mindent megtesznek, hogy Óbarok és a településhez tartozó Nagyegyháza fejlődjenek. Az évi 130 millió forintos költségvetésből gazdálkodó önkormányzat „apróságokból” építkezik, mondja a polgármester, egésszé áll össze az ilyesmi. Bezárkózottság, ellentétek jellemezték a faluközösséget, amit igyekeznek oldani. Falunapot és Adventet korábban is tartottak, ezeket is kibővítették, az összes nemzeti ünnepet megtartják, s hosszú évek után ismét majálisoztak a barki fehér sziklák alatt. A találkozások oldják a görcsöket. Idősödő a település, százötven- százhatvan hatvan-hatvanöt éven felülivel, megbecsülik őket, számon tartják tapasztalataikat, az idősek napi rendezvények csöppet sem formálisak.

Mészáros Kartal polgármester a készülő fitneszparknál Fotó: Nagy Norbert

S mivel itt szeretik a bálokat, évente négyet-ötöt támogat és szervez az önkormányzat, a hajdani szokásokat felelevenítendő. Vásároltak falubuszt, a mozgáskorlátozottaknak is használhatót, tehergépkocsit utánfutóval, s a faluszépítés során kukákat, zászlótartókat helyeztek ki – a lakosság közreműködésével, önkéntesekkel. A fiatal polgármester is letérdel térkövezni, füvet nyírni a többiekkel, ha úgy jön a sora. Tízmillióból járdát újítottak fel, bel- és külterületi utak újultak meg, egy korábbi pályázat nemzeti forrásából harmincmilliót költöttek az óvodára. A legnagyobb beruházás következik Óbarokon: szennyvízcsatorna- hálózat épül, s a Váli-víz mederrendezése kapcsán a község is kap egy kis víztározót. Nagyegyházán felújították a faluházat, s az új buszfordulóval messzebbre jutnak tömegközlekedéssel a helyiek. Most új telkek kialakításán gondolkoznak, mert a szép fekvésű község mindkét részébe szívesen költöznének a családi támogatásokkal újabb lehetőségekhez jutó fiatalok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában