Példás fejlődés

2019.06.13. 14:30

Bejárást tartott a Virágos Magyarországért verseny bíráló bizottsága Fehérváron

Az ítészek nemcsak bebarangolták a várost, amelyben az ott élők és a városgondnokság szakemberei fák, cserjék és virágok százait ültették a közelmúltban, de a sóstói kilátóból csodálhatták meg a természetvédelmi terület szépségét.

Palocsai Jenő

Közös szemrevételezés a Sóstón

Fotó: Molnár Artúr / ÖKK

A stadion látogatóközpontjában Mészáros Attila alpolgármester ismertette a zsűri megjelent tagjaival a Fehérvár Tüdeje Programot, melynek keretében megújul a palotavárosi tavak környezete az erdősávok és rekreációs területek kialakításával.

Csemez Attila tiszteletbeli zsűrielnök példaértékű fejlődésként jellemezte a változásokat. Úgy fogalmazott: „A csoda bekövetkezett, gratulálok! Ez egy olyan hihetetlen érték, amelyet valamennyi város megirigyelhet.” Később elismerést adott át az elvégzett munka jutalmaként Spanyárné Halász Szilvia főkertésznek.

Közös szemrevételezés a Sóstón
Fotó: Molnár Artúr / ÖKK

A zsűri tagjai megcsodálhatták többek között a belvárost, a Zichy ligetet és a teljesen megújult Országzászló teret is, emellett útba ejtették a Kossuth udvart, a Jávor Ottó teret és a Bregyót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában