Életüket adták a hazáért

2019.05.27. 07:00

Hősök napi megemlékezések Fejérben: sorsuk üzenettel bír a ma embereinek is

Azokra a magyar katonákra és civilekre emlékeztünk, akik életüket áldozták a hazáért.

B. Kiss László, Borsányi Bea

Magyarságunk késztetett arra minket, amit teszünk – fogalmazott Pákozdon Spányi Antal

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérvár

Hősök napi megemlékezést tartottak Székesfehérváron annál a köztéri feszületnél is, amelyet 1946-ban közadakozásból állított a hősi halált halt hívek emlékére az Öreghegyi Egyházközség. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött, majd Tornyai Gábor plébános beszélt arról, hogy a hősi halottak példája milyen üzenettel bír a mai kor embere számára. Fontos, hogy mi is találjunk magunknak egy olyan célt, amiért képesek vagyunk adni magunkból. Amikor pedig lerójuk a kegyeletünket, segítséget kérhetünk ahhoz, hogy mi magunk is hősök lehessünk – fogalmazott az atya, aki ezt követően a 2012-ben elhunyt Fejér megyei költő, Pásztohy Domokos Parasztballada az eltűnt katonáról című versét olvasta fel. A közösen elmondott imát a kegyelet virágainak elhelyezése követte. A megemlékezésen Cser-Palkovics András polgármester és Balogh Gergely, a megyei képviselő is koszorúzott.

Csákvár

A csákváriak, mint minden évben, idén is a Rákóczi utca végén lévő Huszáremlékműnél emlékeztek azokra a magyar katonákra és civilekre, akik életüket áldozták a hazáért. Ünnepi beszédében Illés Szabolcs polgármester Jókait idézte, aki híres regényében, a Kőszívű ember fiaiban így írt a hősiességről: „…meghalni egy ügyért, melyet imádunk, s melyben hiszünk – emberi becsvágy; ámde meghalni egy ügyért, melyet imádunk, de melyben sohasem hittünk – emberfölötti áldozat. Amazok »derék emberek«, de ez a »hős«.” A magyar történelemben pedig szép számmal akadnak hősök, akikre mind a mai napig felnézhetünk. Közülük az esemény másik szónoka, Tessely Zoltán, a terület országgyűlési képviselője név szerint is felsorolt néhányat, akik a második világháború végén, a kotló-hegyi csatában küzdöttek, és adták életüket Magyarországért. Az ünnepség koszorúzással zárult, amelyen a város képviselői, tisztviselői és intézményei helyezték el az emlékezés virágait.

Csákvári emlékezők a Rákóczi utcai Huszáremlékműnél
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Pákozd

A Don-kanyari emlékkápolnánál is tartottak vasárnap délután megemlékezést a Hősök napja alkalmából. Ezt az egyházmegye és a pákozdi katonai emlékpark közösen szervezte.

Magyarságunk késztetett arra minket, amit teszünk – fogalmazott Pákozdon Spányi Antal
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Nem vagyunk sokan, de kevesen sem. Magyarságunk, emberségünk késztetett arra minket, amit teszünk, de ennek hatása túlhalad rajtunk. Az általunk mutatott példa meghívást jelent mások számára is – fogalmazott Spányi Antal megyés püspök az emlékkápolnánál celebrált mise végén. Adja az Úr, hogy mindenki megértse egyszer, a múltból táplálkozik a jelen, és a felelősséggel vállalt jelenből születik az érdemes jövő – tette hozzá. A mise után Spányi Antal és Sándor Zsolt dandártábornok, a székesfehérvári helyőrség parancsnoka közösen helyezte el a kegyelet koszorúját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában