Szupersztár a pop-rock a kamaszoknál

2019.03.02. 07:39

Ezer Fejér megyei diák a színpadokon

Fejér Megyei Diáknapok (FMD) április 12–14. között. A maga nemében egyedülálló rendezvény, ahol is a megye diáksága bemutathatja művészi tehetségét, egyik évben Dunaújvárosban, másik évben a megyeszékhelyen van.

Majer Tamás

Idén Fehérvár tárja karjait, több mint ezer részt vevő diákot várnak a szervezők. Mészáros Attila alpolgármestertől tudjuk, a város 3 millió forinttal és infrastruktúrával járul hozzá a Diáknapokhoz. Már 20 fölött van a jelentkezett intézmények száma, s március 11-ig még lehet regisztrálni. Fontos, diákok önállóan nem, csak iskolák jelentkezhetnek! Tucatnyi kategóriában állhatnak színpadra, illetve állíthatnak ki a középiskolások. A rendezvény legsűrűbb napja mindig a szombat, pénteken eddig jobbára csak a diákszínjátszók szerepeltek. Idén először a színház mellett a könnyűzenei show is két napig tart: szupersztár a pop-rock a kamaszok körében! Imádják a könnyűzenei kategóriát.

Olykor zúzós a könnyűzenei és a sótájm kategória
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Új helyszínek is bejönnek idén: a vers- és prózamondás a városházán, a népdalosok, néptáncosok kategóriája a „Szabművházban”, a diákszínpad és a vasárnapi, fesztiválzáró gála a Szent István Művelődési Házban lesz. Az FMD központi helyszíne marad a Művészetek Háza. A zsűrikben mások mellett Szalóki Ágival, Novák Péterrel, Dubóczky Gergellyel is találkozhatunk. A rendezvény ingyenesen látogatható, s nem csak a diákok számára!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában