velencei-tó

2019.02.14. 07:10

A Velencei-tavi horgászrend szabályaiban változás történt

Az esztendő hatodik hetének időjárása az évszakhoz képest kifejezetten enyhe volt, így a Velencei-tó nagy részéről eltűnt a jég.

Tihanyi Tamás

A pákozdi Loth László január 31-én, lékből fogott csukájával. Ma már nincs jég, csukafogási tilalom azonban van

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Többen próbálkoztak békéshalak fogásával, és a sok bodorka mellett már egy egy dévérkeszeg is horogra akadt – tájékoztatta lapunk szerkesztőségét Bozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének halőri csoportvezetője. Elárulta: pontyfogásról még nem érkezett hozzájuk hír. A csuka fogási tilalma miatt a süllő vált a ragadozó halak kedvelőinek célpontjává, s több kisebb példány mellett egy három és fél kilós fogasüllő is horogra akadt.

A pákozdi Loth László január 31-én, lékből fogott csukájával. Ma már nincs jég, csukafogási tilalom azonban van
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Velencei-tóra vonatkozó horgászrend szabályai közé egy elmúlt évben bevezetett változás kisebb módosítása is került, amely szerint a parti horgászhelyeket folyamatosan, több napon keresztül elfoglalni legfeljebb csak 72 órán keresztül szabad. Az egybefüggő, többnapos helyfoglalást követően ötszáz méteres körzeten belül ismételten letelepedni tilos, ilyen esetben a horgász leghamarabb tizenöt nap múlva térhet csak vissza ugyanarra a helyre. Ez a szabály nem vonatkozik a kempingek és magánterületek partszakaszait használókra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában