Velencei toronyóra lottónyereményből

Hatásvadásznak tűnhet a cím, pedig így pontos. Egy 175 éves újdonsággal szolgálhatok: Velence a szerencsejátéknak köszönheti reformkori toronyóráját. Az új római katolikus templom épülete 1830-ra készült el, január 18-án szentelték fel, de felszereltsége bizony messze volt a teljestől. Szerencsére mindig akadtak adakozó kedvű hívek.

Végre, 13 év elteltével nagyobb előrelépés történt, amelyről Kiszner Sebestyén plébános a Religio és Nevelés című katolikus lapban 1843. augusztus 27-én a következő – mai szemmel nézve kissé körülményes – írást tette közzé:

„Aichmajer József ur, kedves életpárjával, született alapi Salamon Róza asszonysággal együtt; kik az ég’ áldásaiban bővebben részesülvén, nemesb tartozásuknak ismerik, azokat, mennyire tehetségökben áll, hálás lélekkel másokra is árasztani. Alulirt által nemcsak több szegényeket folytonosan táplálnak ők; hanem legközelebb egy harangot öntetvén, s a’ már régtől ohajtott torony-órát is elkészíttetvén , —- a’ helybeli kath. templom’ szükségeit majd kétezer forintra rugó bőkezűséggel pótolák.”

Hogy ki volt az adakozó házaspár?

Aichmayer József nemesi származású, de polgári foglalkozást űző, jómódú pesti család sarja, 1810-ben született. 1830-ban vette el a Velencén is birtokos alapi Salamon család leányát, Rózát. Az 1830-as években került a Budán székelő Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, előbb „fizetéstelen gyakornok”-ká, majd 1837 novemberétől 300 forintnyi évdíjjal fogalmazógyakornokká nevezték ki. (Ez a hivatal a későbbi hivatalnoki életpálya jó alapjául szolgálhatott.)

Aichmayer 1840 telén jelentős összeget nyert az osztrák lottón, 1841 őszén pedig a hatalmas, 250 ezer forintos főnyereményt ütötte meg. (Viszonyításképp Széchenyi István – 15 évvel korábban – egyévi, 60 ezer forintos jövedelmét ajánlotta fel az Akadémia alapítására, az országgyűlés pedig a Magyar Nemzeti Múzeum építésének költségére 1836-ban 500 ezer forintot szavazott meg!) A máig élő családi hagyomány szerint Aichmayernek három lottónyereménye volt, és emiatt látnoki képességeket tulajdonítottak neki.

A nyeremény után azonnal lemondott kamarai állásáról, és – nyilván velencei származású felesége biztatására – Velencén vásárolt kisebb birtokot és nagyobb házat. Már a nyereményről tudósító újsággal is közölte jótékonykodási szándékát, és szavát be is váltotta.

Sorra küldte a kisebb-nagyobb adományokat országos és helyi érdekű ügyekben: Budán kórházi ágyat alapít feleségével, részvényt jegyez az országos faiskola megalapítására, adakozik a Magyar Gazdasági Egyesület jobb működtetésére, katolikusként a székesfehérvári református egyház részére, felesége a Nevelési Társulat javára… Összegben a legnagyobb adományt azonban Velence köszönheti nekik: harangot és toronyórát készíttettek a katolikus templom számára 2000 forint értékben, de emellett rendszeresen támogatták a plébánoson keresztül a rászorulókat is.

A sírkövén olvasható, hogy az elhunyt „tekintetes Békés megye táblabírája” is volt. Valóban, gróf Károlyi György, aki 1841-ben lett Békés vármegyei főispán, nevezte ki 1842. május 17-én a munkával és javadalmazással nem járó, inkább elismerést jelentő „állásra”. Nem sokáig viselhette ezt a tisztséget, Aichmayer József 1845-ben, rendkívül fiatalon, 35 évesen elhunyt. A velencei temetőben nyugszik, sírján az alábbi felirat olvasható:

„Istenben boldogult néhai tekintetes Aichmayer Josef tekintetes Békés megye táblabírája megholt életének 35dik boldog házasságának 15 évében 1845 év februárius 19-én Boldogultat özvegye mint elfelejthetlen jó férjt, két leánygyermeki mint kipotolhatlan atyjokat fájdalmasan siratják”.

Az általuk adományozott toronyóra közel háromnegyed évszázadon át szolgálta a velenceieket, abban a templomtűzben semmisült meg, amelyet egy 1917. májusi villámcsapás okozott. Ezután több mint 90 év kellett ahhoz, hogy ismét óra kerüljön a plébániatemplom tornyába.

Kiszner Sebestyén szavaival élve legyen ez az új óra is a velenceieknek „szerencsés időt mutató, üssön szüntelen boldog, s békés órákat”!