lakossági fórum

2019.01.31. 07:30

Rendezik, átépítik a belső szervizutat Fehérváron

Szerdán este fél 6-tól lakossági fórumot tartott Farkas László önkormányzati képviselő a Sziget utcai Általános Iskolában.

Sági Zoltán

Elhangzott a fórumon: két hét múlva elkészülnek a tervek és a költségbecslés Fotó: Bácskai Gergely

Az egyes előzetes híradásokban tévesen megjelent időpont miatt sokan csak este 6 órára érkeztek meg a Sziget utcai Általános Iskola I. emelet 23. számú tantermébe, ahol a belépőket a kivetítőn a Balatoni út 3–15 belső útjának rendezési tervei fogadták. A fórum eredeti célja szerint, mint Farkas László képviselő elmondta, a tavaly őszi területbejárásra épülően, az elkészült terveket kívánta megismertetni az érintett lakókkal, akiknek észrevételeit a tervező Fejér Európa Kft. képviseletében megjelent Grosz Krisztinának még módjában állt figyelembe venni.

A lakók közül volt, aki a kialakítandó parkolóknak a lakóházaktól való távolságára kérdezett rá, hogy meggyőződjön róla: az előírt 5 méter távtartás megvalósul. Mások, egyebek mellett azt kérték, a zöld területek védelme érdekében, az útburkolat és a zöld találkozásánál helyezzenek ki fizikai akadályokat: növénydézsákat – a fűre parkolni szándékozók ellen.

Cser-Palkovics András polgármester kérdésre válaszolva elmondta: a véglegesülő tervek alapján készített költségbecslés birtokában dől majd el, hogy a beruházás egyszerre, vagy két lépcsőben, egy, vagy két költségvetési etapban valósul-e meg.

Elhangzott a fórumon: két hét múlva elkészülnek a tervek és a költségbecslés
Fotó: Bácskai Gergely

Grosz Krisztina tervező a projekt sajátosságait ismertetve lapunknak elmondta: a megújítandó belső szervizúton, amely a Vadex, a Tolnai Utcai Óvoda és a Sziget Utcai Általános Iskola mellett húzódva, különösen reggel 7 és 8 között nagy forgalmi nyomásnak van kitéve, a kialakítható parkolóhelyek száma jelenleg az ott lakók igényeit sem elégítheti ki, nemhogy az intézményekbe érkezőkét.

A helyiek parkolási nehézségeit orvosolná az a törekvés, hogy a területen a parkolás fizetőssé váljék. Mint elhangzott, a kellő számú aláírást összegyűjtve ez akár már a tavaszi rendeletmódosításokkor megvalósulhat. Egyesek felvetették: miért nem vonnak be további zöldterületeket a parkolóhelyek kialakítása érdekében? Ezt azonban egyrészt jelenleg a helyi építési szabályzat nem teszi lehetővé, másrészt a megfelelő méretű terület az iskola tulajdonában van, harmadrészt, ahogy a polgármester fogalmazott: inkább a zöldet kéne óvni, ami óriási érték.

A terveket áttanulmányozva látszott: néhány elöregedett jegenyenyár az átalakításoknak így is áldozatául esik majd, ám pótlásukra a kijelölt zöldterületeken, elegendő számban, új, „szöszmentes” fákat ültetnek. Mint elhangzott: ha minden jól halad, legkorábban nyár elején lehet kiírni a közbeszerzéseket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában