Tánc, zene, hagyomány

2019.01.28. 07:00

Farsangi bálokon mulattak a megyeiek

Abán, Kálozon és Martonvásáron is farsangi mulatságot tartottak szombaton.

Majer Tamás, Bokros Judit

Fiúk és lányok együtt lejtettek reneszánsz táncot a kálozi bálban, színes és korhű jelmezekben

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Abaiak bálja Sárkeresztúron – Az a cél, hogy mulassunk egyet, és mulatva támogassuk a kedvezményezetteket – mondta ki Németh László, az egyik főszervező az abaiak XII. Jótékonysági báljának lényegét.

Ez a második év, hogy nem otthon, hanem a szomszédos Sárkeresztúr művelődési házában tartják szokásos összejövetelüket. Németh László örömmel konstatálta, hogy azok is átruccantak, akik tavaly még nem hittek az új helyszínben. Az abai református templom fűtésátalakítására gyűjtöttek idén.

Nos, 164 jegy fogyott el, 3500 forint volt darabja, sőt 4000 darab 100 forintos tombolát és támogatói jegyeket is értékesítettek. A tombola főbb díjai között egy élő bárány és egy élő malac is volt, ezt abai vállalkozók ajánlották fel.

– Templomunk felújítása már tizenegyedik éve tart. A gyülekezeti tagok, főként a karácsonyi ünnepkör idején, a templom hűvösségét kifogásolták. Magyarországon nagyon sok templomot korszerűsítettek, különös tekintettel a technikai bővítésre, fűtéskiépítésre. Ez még nálunk hiányos, illetve elavult – mondta el lapunknak Maruczán Attila lelkész. Erre fordítják tehát az adományokat.

Fiúk és lányok együtt lejtettek reneszánsz táncot a kálozi bálban, színes és korhű jelmezekben
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

– 460 éve van jelen a református egyházközség Abán – ismertette a lelkész. – 2017-ben ünnepeltük a reformáció 500. évfordulóját. Abán sajnos ennek központi ünneplése nem volt, mert gyülekezetünk az elmúlt tíz évben ki van rekesztve a közösségi életből! Nem véletlen, hogy nem Abán szervezték meg a helyi vállalkozók, jótékony emberek ezt a bált, hanem Sárkeresztúron – fogalmazott. A szombati bál elején az abai reformátusok 460 évéről hallhattak összefoglalót, egyfajta bizonyságtételt az adakozók.

Reneszánsz hangulatban

Kálozon is támogató bált tartottak szombat este, mégpedig a Kálozi Szent István Általános Iskolában. Az eseményt a Szülői Szervezet hozta tető alá, az iskolát segítő alapítvány javára gyűjtöttek, vagyis végeredményben saját gyerekeik, illetve a mindenkori kálozi nebulók számára. – A gyerekek különböző programjaira fogjuk fordítani a befolyt összeget. A tavalyi szülői bál bevételét is olyan dolgokra fordítottuk, amelyek élményt adtak a diákoknak. Trambulinokat vettünk belőle, színházi előadásra vittük őket, buborékfocit is szerveztünk nekik. Olyan eszközökre, programokra fordítottuk tehát ezt a forrást, amely a gyerekek számára kedves, jobb kedvre deríti őket – fogalmazott lapunknak Gőbölösné Pénzes Mária, az intézmény igazgatója. Az idei bálra ezer forintba kerültek a jegyek, így aztán, bár a forintra pontos elszámolás még értelemszerűen nem történt meg, a költségeket leszámítva nagyságrendileg 300 ezer forint gyűlt össze. Hasonló célok szerint ismét a gyerekekre fordítják ezt a pénzt, jelentette ki Gőbölösné Pénzes Mária. S miután így, a kötelező számokon túl vagyunk, beszéljünk kicsit a bálról, amelynek leghangulatosabb része a nyitótánc volt.

Néptánc, keringő, tangó is szerepelt a táncrendben
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A lépéseket, a koreográfiát Majoros Andor táncpedagógus, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti menedzsere tanította be a diákoknak. Majoros Andor egyébként hetente kétszer jár Kálozra táncot oktatni. Szelessné Csizmadia Márta nyugdíjas művésztanár varrta a gyerekek reneszánsz stílusú ruháit.

A huszárok is mulattak

A Szent László Huszáregyesület tizenharmadszor szervezte meg a Huszárbált a martonvásári Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban szombaton este.

Az esemény kezdete előtt sorra érkeztek az egyenruhás huszárok és az elegáns öltözékbe bújt hölgyek, hogy ezen az estén a huszár hagyományokat is éltessék. Varga Ferenc kapitány elmondta: a bálnak évről évre nagyjából ugyanaz a menete, vagyis a köszöntőt egy nyitótánc, keringő követi, majd a társaság elkölti a vacsorát. Ezután vendégprodukció következik, amelyet idén a kiváló dzsesszzenész, szaxofonos Dresch Mihály és a Szigony zenekar, valamint az Egymás vagyunk Táncegyüttes szolgáltatott. A közönség most moldvai táncokat láthatott, amelybe huszárok is bekapcsolódtak. Ilyenkor tartják továbbá az egyesület éves, rendes, nyilvános közgyűlését, amelyen az előléptetések mellett a kitüntetések átadása, és az esetleges huszáravatás is megtörténik. A bál később már főleg a táncolásról szól, a népzene mellett más műfajú zenék is megszólalnak. Ez alkalommal A Banda zenekar játszott, a Huszárbálon elsőként, a közös produkció pedig egy ének volt. A kapitánytól azt is megtudtuk: a jeles eseményen jellemzően az egyesület tagjai és hozzátartozóik vesznek részt, ám meghívják a hozzájuk közel álló huszáregyesületek képviselőit is.

Így ezen a szombaton a BBK-ban mulattak például a fehérvári, a váci, a salföldi, a mogyoródi egyesületek huszárjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában