Egy hely, ahol jó kapni – A tekerespusztai intézménybe már eljött a karácsony

Akár szimbolikus is lehetne a 7-es számú főút és a polgárdi-tekerespusztai lakóotthon közötti szakasz a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény gondozottai számára: zötykölődős, kacskaringós, bukkanókkal teli, de mégis vezet valahová. Csakúgy mint az életü(n)k. A hófödte táj csodálatos látvány nyújt, de az igazi csoda az intézet kapuin túl vár ránk. Karácsony van. Na, jó, még nincs itt a napja, de ott, abban a nem is olyan kicsi közösségben már erőteljesen lobog a szeretet lángja. A 181 fő bentlakó ellátását és 9 fő rehabilitálását szolgáló épületegyüttesben csupa tiszta szívű, boldog embert lehet felfedezni.

A női szárny aulájába lépve olyan érzés fog el, mintha legalábbis egy iskolai rendezvényen lennénk. Az izgatott nebulók helyett azonban felnőttek lesik az ideiglenes „színpadot”. A nézők között sportolók, üzletemberek, politikusok, egyházi személyek. Sokan, sokfelől keltek útra azért, hogy testközelből láthassák a lakók ünnepi műsorát. A vendégek nem érkeztek üres kézzel, habár lelkük mélyén tudják, nem adni, sokkal inkább kapni jöttek.

„Beszélhetünk most már?” – közvetíti a „színészek” óhaját egy, a darabban közreműködő hölgy Hajduné Reith Mónika igazgatónő köszöntőjét követően. A hallgatás beleegyezés, gondolja, aztán belevág mondanivalójába. Csilingelő hangja betölti a termet, a vers végét jelző hatalmas tapsvihart elégedetten konstatálja a „művésznő”.

„Boldogság, békesség, öröm” – ilyen, és ehhez hasonló jókívánságokkal teli prózákkal folytatódik az előadás. Furcsa. Egészségért senki sem kiált. De miért is tennék? Hiszen mindenük megvan, ott vannak ők egymásnak. „Ahol nagy a szeretet, ott csodát művel a hótündér” – egy emberként bólogat a publikum. A kiskarácsonyt közösen éneklik, egy férfihang azonban mégis kitűnik a többi közül. Simon Dezső az, a Bíborszív Utcai Formáció kerekesszékes frontembere, akit a fehérváriak is jól ismerhetnek, hiszen társával sűrűn feltűnnek a történelmi belvárosban – a járókelők legnagyobb örömére.

Eközben átszellemült arccal figyeli az ajkak mozgását Hannu Järvenpää, a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának finn vezetőedzője. Nyelvtudás híján egy szót sem ért, mégis tudja, ezt nem érteni, érezni kell. Azt mondja, hogy nemcsak ő, de a külföldi játékosok is várták már ezt a napot, a Klagenfurt ellen győztesen megvívott mérkőzés másnapján többen családjuk helyett az intézmény karácsonyi ünnepségét választották.

Nyikos László, Polgárdi város polgármestere már a jóság, valamint a szeretet fontosságáról beszél, az elöljáró többünk kívánságát tolmácsolja, miszerint ne csak három napig legyen béke szívünkben.

A Gál Péter Pál vezette Volán a dolgozóknak és az itt lakóknak fejezi ki háláját, hiába a klub által felajánlott számos adomány, meg sem említi őket, nem hivalkodik, csak köszön.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár sem politikusként van jelen, jó ideje, hogy barátját, a hokipápaként ismert Ocskay Gábort kíséri el. Erőt, küzdelmet említ, de háborúról szó nincs, inkább a szerény körülmények között dolgozó és élő tekerespusztaiak társadalomra kifejtett jótékony hatását magasztalja.

Végezetül a játékosok lépnek porondra, s a gondozottak örömére gazdára talál a sok ajándék.