Élőben szólt a dal

2018.12.05. 07:15

Akadt, aki a kórus előtt táncolt az ismert dallamra az Országalmánál

A belvárosi karácsonyi vásár ünnepi hangulatot varázsoló dallamai között kedden dél után néhány perccel egy élettel teli erős hang kezdte énekelni az Oh happy day című, a 60-as évekből származó gospeldalt, amely talán a legismertebb gospelnóta a világon.

Borsányi Bea

Az esti koncert előtt rögtönzött kedvcsinálót tartottak a belvárosi séta közben

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A dal szerzője és első előadója, Edwin Hawkins művének a fehérvári Országalma előtti előadását már nem érhette meg, hiszen idén januárban elhunyt.

Viszont azok, akik kedden napközben éppen arrafelé jártak, örömmel vették az este a Prohászka-templomban fellépő David Bratton New York-i gospelénekes és dalszerző, valamint a Tennessee állami gospelkórus rögtönzött, flash­mob jellegű előadását.

Az esti koncert előtt rögtönzött kedvcsinálót tartottak a belvárosi séta közben
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A kórus egyébként hétfő este érkezett Magyarországra, tagjai – akik közül többen most először jártak Európában – kedden délelőtt vették a nyakukba Székesfehérvárt, hogy a délutáni próba előtt megnézzék a belváros nevezetességeit, a város karácsonyfáját és természetesen a templomokat is. David Bratton 2015-ben járt már Fehérváron, akkor egy másik formációval lépett fel szintén a Prohászka-templomban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában