Mézgáék és minyonok

2018.10.26. 08:00

Kockásfülű nyúl a rajzfilmünnepen – Fejérben három településen vetítenek

Pénteken kezdetét veszi a 6. Országos Rajzfilmünnep. A rendezvényhez 92 településen száz helyszín csatlakozott, Fejérben Bicske, Sárkeresztes és Székesfehérvár.

V. Varga József

Egy angyali nyúl vigyázott ránk Fotó: rajzfilmünnep

Az ünnepléshez a KEDD Animációs Stúdió, támogató partnerei segítségével, az eddigi leggazdagabb rajzfilmkínálatot gyűjtötte össze. A színes, kísérő programokkal is megspékelt, rajzfilmvetítésekkel egybekötött hétvége minden helyszínen hasonló, mégis más-más attrakcióval várja a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Bicskén pénteken 9.30 órakor a Bogyó és Babócával kezdődnek a vetítések a Petőfi Művelődési Központban, majd 10.30-tól A kockásfülű nyúl (idén éppen 40 éves a sorozat!), 14 órától a Minyonok, 16 órától pedig a Luther sorozat epizódjai következnek. Napközben az aprónép rajzfilmfigurákat színezhet, sőt, mindenki elkészítheti a maga Kockásfülűjét vagy a Minyonokat dekorgumiból. A szellemi totó kvíz 17.10-kor startol.

Sárkeresztesen a művelődési ház vasárnap 14 órától várja látogatóit. A magyar animáció aranykorát Mézgáékkal és Dr. Bubóval idézik meg, az utolsó vetítések aztán 19 órakor kezdődnek, Új nemzedék címmel. A kézműves-foglalkozások a mesék birodalmát ölelik föl.

Egy angyali nyúl vigyázott ránk
Fotó: rajzfilmünnep

Székesfehérváron a Barátság moziban pénteken 9 órától Pocoyo mutatkozik be, 16 órától pedig a Kockásfülű hódít. Vasárnap 9-től Richly Zsolt kicsiknek készült sikersorozataiból válogatnak, a Luther epizódjaival 12.30-kor nyitnak, 16 órától azután ismét Richly rajzfimjei jönnek, ezúttal 12 éven felülieknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában