Kitartanak a szülőföldjükön a rátiak

Az Ungvári járásban fekvő Rát ezerkétszáz lakosából hétszázötvenen magyarok, kétszázötvenen magyar anyanyelvű cigányok, s a többiek ukránok – majdnem mind beszélik is a magyar nyelvet. Magyar óvoda és iskola működik a községben, az elvándorlás nyugat felé persze ott is apasztja a fiatalok létszámát. Igyekeznek a hétköznapi együttélésben harag és ellenségeskedés nélkül élni, mint eddig is. Ez a mondat különféle variációkban többször elhangzott a ráti testvértelepülés küldöttségének minapi alcsútdobozi látogatása alkalmával. A konzuli kölcsönös kiutasítás, az ukrán nyelvtörvény elfogadásának következményei, a Kárpátaljáról szivárgó hírek aggodalommal töltik el a magyarországi magyarokat. De mind az alcsútdoboziak, mind a rátiak arra törekedtek, hogy az élmények, s a kölcsönös szeretet legyen a meghatározó hangulat a látogatás alkalmával.

Tóth Erika polgármester, a testületi tagok, s helybéliek várták a hétvégére érkező rátiakat. Igazi barátság szövődött a testvértelepülési szerződés megkötése nyomán, többször jártak onnan ide és innen oda. A gazdag programba ezúttal belefért kirándulás Egerbe, Tatára, nézték a helyi szüreti felvonulást és táncoltak a bálban, családoknál szálltak meg, s jót diskuráltak a falu egyik legszebb régi házában, a nyugdíjasok székhelyén. Illár Lénárt, a ráti KMKSZ (Kárpátaljai Kulturális Szövetség) elnöke vezette most is a kis csapatot – huszonegyen érkeztek, mindenféle korosztály, gyerekek is.

A ráti általános iskola fiatal igazgatónője, Juhász Erika kilencosztályos magyar nyelvű intézményébe 127 gyermek jár, a két párhuzamos ukrán osztályban tanulnak magyarul, s mindenki angolul és németül. A ráti óvoda vezető óvónője, Kovács Katalin, s a szomszédos nagygejőci vezető óvónő, Vetrócki Margitka magyar mondókákat tanítanak munkatársaikkal a többségben magyar kisgyerekeknek – a ráti óvodát a magyar állam támogatásával újították fel. „Sokat jelent nekünk a magyar állampolgárság lehetősége”, mondta az elkötelezettek csöndességével Illár Jolánka. „Ott születtünk, s a magyarok soha nem adják fel” – ez volt a búcsúszó mindenkitől. Legközelebb ismét Ráton találkoznak az alcsútdoboziakkal.