Mindig csak magunkra számíthattunk

2018.10.24. 11:30

Gyorsuló idő a nemzet életében – Bencsik András tartott beszédet Bicskén

Évről évre kitüntetésekkel, köszönetnyilvánítással emeli az önkormányzat október 23. jelentőségét. A szívig hatoló, igaz ünnep élményét a gyerekek alapozták meg nagyívű előadásukkal.

Zsohár Melinda

Bencsik András a magyarság elmúlt háromszáz évét idézte fel

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

A Szent László Katolikus Általános Iskola kemény és pontos dramaturgiájú műsora magába foglalta a 62 évvel ezelőtti forradalom lényegét: a hangulatot, a tragédiájában is felemelő történelmi eseményt idézték meg hitelesen. Pálffy Károly polgármester és Bálint Istvánné alpolgármester kiemelkedő munkájáért elismerésben részesítette Dancsiné Czeiner Edit óvónőt és Virág József tűzoltót. Bicskéért elismerő oklevéllel köszönte meg a tevékenységét Polgár Viktornak, a városi önkéntes tűzoltóság elnökének. Hagyományosan október 23-án köszönik meg a nyugdíjba vonuló közalkalmazottak és köztisztviselő több évtizedes munkáját.

Bencsik András a magyarság elmúlt háromszáz évét idézte fel
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Történelmi áttekintést adott a magyarság háromszáz éves múltjáról

Meghívott vendégként Bencsik András újságíró, a Magyar Demokrata főszerkesztője tartott megemlékező beszédet a forradalom évfordulóján. Históriai mélységű áttekintést adott a magyarság háromszáz éves múltjáról, amely a magányos küzdelmek és harcok jegyében telt – csaknem a mai napig. A török kiűzését követően a Habsburg-elnyomással küzdöttünk hosszú időn át, s a huszadik századra is maradt bőven elviselendő csapás. Az idők gyorsulnak, fejtegette Bencsik András, míg a Rákóczi-szabadságharc és az 1848-as forradalom között százötven év telt el, onnantól fogva 1956-ig száz esztendő súlya nehezedett a magyarságra.

 

Benne van a magyar néplélekben a hosszú tűrés utáni bátor lázadás elszántsága, s mindig úgy történt valahogy, hogy csak magunkra számíthattunk. 1956-ban, a hidegháború mélypontján a világ rokonszenvvel tekintett a kicsiny és megcsonkított, elnyomás alatt élő Magyarország forradalmi felkelésére a kommunista elnyomás ellen, de nem segítettek. Továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, zárta beszédét Bencsik András, hozzátéve: ma is van feladata a hazának az európai erőtérben képviselni nemzeti érdekeit a mások érdekeivel szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában