A központ ott segít, ahol csak tud

2018.08.13. 12:00

Játszónapot és tanszeradomány-gyűjtést szerveztek Enyingen

Az egyik helyi áruházzal szemközti játszótér még nagyobb élettel telt meg múlt hétvégén.

Szanyi-Nagy Judit

Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Irkálva, firkálva

Noha nem újdonság, hogy gyermekek és szüleik veszik birtokba az enyingi Hősök teréhez közeli játszóteret, a lehetőségek tárháza ezúttal még jobban kibővült. Szombatra ugyanis az Enyingi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai szerveztek játszónapot és tanszeradomány-gyűjtést a szórakozni és adakozni vágyóknak. A mintegy kétórás foglalkozás során kifestőkkel, színezővel, illetve matricákkal játszhattak a gyermekek – valóban kiélve minden kreativitásukat –, de akadt olyan anyuka is, aki a helyszínen „szépészeti beavatkozásnak” vetette alá magát. No nem kell megijedni: itt leginkább egy-egy visszafogott csillámtetoválás, henna készült. S ha már ijedtség, az ifjoncok egy helyben felállított, fák között kifeszített kötélpályán is kipróbálhatták magukat, legyőzve a félelmüket. Volt, aki felnőtt segítségével, míg más egyedül kezdett neki a kötélkalandnak.

Játszani és segíteni – e két dolgot kapcsolták össze a szervezők Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Eközben persze az adományozásról sem feledkeztek meg: gyűltek a verdás és pillangós iskolatáskák, a papírok, írószerek, s a segíteni vágyók színes ceruzát vagy festéket is vásárolhattak a helyszínen. Az így befolyt összeg, valamint az adományok mind a helyi rászorulókhoz jutnak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában