A hatvannégy éves eXtreMan

Minden bizonnyal ez is közrejátszik abban, hogy idén, 64 évesen, negyedszer is nekivágott az eXtreMan versenynek Nagyatádon. Aki végigcsinálja a 3,8 kilométer úszást, a 180 kilométer kerékpározást és végül lefutja még a maratoni távot is, az biztosan vasember és nem piskóta, ahogy szokták mondani. Márpedig János mindannyiszor teljesítette a megadott szintidőt, sőt az idén a négy évvel ezelőttihez képest mintegy fél órát javított az idején.

– A saját példámból kiindulva állítom, az ember még 50-60 évesen is képes fejlődni, növelni az álló- és teljesítőképességét. Nem tartom magam különlegesnek, biztos vagyok benne, hogy az egészségemet, a munkabírásomat, a koncentrációs képességemet – büszkén mondhatom, nem szedek semmilyen gyógyszert – nagy részben a sportnak köszönhetem. Világéletemben sportoltam: fiatalon karatéztam, később túrázni kezdtem, és egyre hosszabb távokat tettem meg, mígnem 100 kilométeres túrákon találtam magam.

A gyaloglás mellé jött az úszás, több mint tizenkétszer vett részt Balaton-átúszáson. Mindeközben rendszeresen kerékpározott, 100-120 kilométereket tekert le egy-egy alkalommal. Aztán jött a maratoni futás, majd ezt követően érett meg Jánosban a gondolat, hogy újabb kihívásként benevez a nagyatádi versenyre. Ebben nemcsak az általa viszketegségnek nevezett állandó késztetés motiválta, hanem az is, hogy olvasta, bizony vannak a mezőnyben 60, sőt 70 év feletti versenyzők is. Úgy döntött, ideje emelni azon a bizonyos lécen.

– 60 éves voltam, amikor ezt kitaláltam. Egyedül, a magam terve és módszere szerint készültem a versenyre, bár kaptam tanácsokat egy olyan versenyzőtől, aki tizenkétszer teljesítette az eXtreMant. Arra már magam is rájöttem korábban, hogy sok minden fejben dől el. Egy hosszú távú triatlonversenyen a zárószám, a futás utolsó kilométereinél, csakúgy, mint a maratoni második felében, már kevésbé számít, hogy milyen az állóképességed, ha fejben nem tudod befejezni a versenyt. Viszont három eXtreMan után rájöttem, eredményesebb leszek, ha szakember irányítja a felkészülésemet, így az idén beléptem az Alba Triatlon SE-be, ahol Dévai László keze alatt készültem.

A közös munka hozadékaként sokat javult az úszótechnikája, valamit tudatosan étkezik és frissít versenyek alatt. Kerékpározás közben már nem a saját maga készítette szendvicset fogyasztja el a bicikliről leszállva, hanem menet közben iszik energiagéleket, és bekap egy-egy sótablettát. A szakszerűen felépített edzéseknek köszönhetően pedig tovább javult a kondíciója, így a tavasszal elszenvedett, makacs combizomhúzódás sem jelentett gondot a versenyen a futásnál. A fentebb említett távot így végül 15 óra 43 perc 7 másodperc alatt sikerült teljesítenie.

És aki azt hinné, hogy János egész évben csak az eXtreManre készül, az téved! A korábbi teljesítménytúrákat, Balaton-átúszásokat, terepfutásokat, olimpiai távú triatlonversenyeket, maratoni és félmaratoni futásokat továbbra sem hagyja ki. És hogy mi a legfőbb motiváció? Az egészség, a fittség megőrzése. Az már némileg a „játék” része, hogy minden évben van egy kitűzött célja – leginkább a saját idejének javítása –, amit el akar érni. Természetesen megvan már az újabb kihívás is: a sprinttriatlon. Ezt a 750 méter úszást, 20,3 kilométer kerékpározást és 5 kilométer futást jelentő formáját a triatlonnak sosem próbálta.