Free jazz, gépben ülve: Veres Zoltán Kisapostagon repült

– Hihetetlenül sok munka, gyakorlás van egy-egy bemutató mögött. Még akkor is, ha valóban free jazznek tűnik. Tehetség kérdése, de azon is múlik, hogy igényes-e valaki maga iránt. Nagyon korán el lehet ezt a repülést kezdeni, de megkerülni nem lehet dolgokat. Az összes iskolai szintű repülést pontosan, precízen, biztonságosan kell elvégezni, aztán lehet ebben a világban elkalandozni. Azt gondolom, roppant közel lehet a zenéhez a repülés. Aki ma komoly, világhírű jazz-zenész, az el tud játszani egy komoly darabot is, ha úgy adódik.

A free jazz rész nem azt jelenti, hogy a repülés nem precíz, mint a klasszikus műrepülésben, hanem hogy nem egy előre leírt kottát játszom, inkább a saját hangulatomat fejezhetem ki a gépben. Nyilvánvalóan vannak kötöttségek, hiszen a repülőgép pillanatnyi kinetikai energiáját figyelembe kell venni. Egy nagysebességű figurát nem fogok tudni megcsinálni, ha nincs meg a gépnek a sebessége; nem fogok tudni tíz csavart csinálni lefelé, ha csak ötszáz méteren vagyok. Tehát mindig nagyon képben kell lenni, amikor nincsen kotta – mondta.

Emberként, repülősként is meghatározó a család, de az ön esetében több család létezik. Bármelyik nélkül képes lett volna teljes ember lenni?

– Nem. Bármelyik hiányozna. A repülős családnak is rengeteg ága van: például közforgalmi! Bemegyek a Wizzair-be, megtiszteltetés közt ük mozogni, ugyanígy van a business-jet világgal is. Vitorláztam is rengeteget! Ezekre a repterekre eljönni, találkozni azokkal, akikkel már esetleg több éve nem láttuk egymást, de tudni, megvannak! Vagy a kisapostagi, ahol sokat voltam edzőtáborban, emberek segítettek, oda csak a fű szagát megérezni is jó visszamenni. Idejöttem, itt aludtam, itt tanultunk, edzettünk. Ezek olyan emlékek, amik még teljesebbé és gazdagabbá teszik az ember lelkét.

Maradt még valami, amit nem sikerült beteljesíteni?

– Bort, búzát, békességet! Ez legyen meg! (Nevet.) Attól félek, hogy elkezdtem öregedni, mert nem nagyon maradt ilyen. Amit ma napi szinten csinálok, annyira teljessé teszi az életemet, elégedetté, boldoggá, hogy ijesztően nincsenek céljaim. Az egyetlen, hogy ez így is maradjon, s minél tovább lebegtessem ezt, mint Lenin elvtárs fölött a leplet. (Nevetünk.) Két dolgot azért megemlítenék, amire még vágyom: egy 200250 tonnás típust repülni, egy széles törzsűre is jogosítványt szerezni, és egy 747-es Boeing-et vezetni. Illetve az USA-ban, az OSI repülőnapon, az ország legnagyobb repülőnapján még nem repültem. Hívogattak párszor oda, de sose tudtam elmenni. Ezt is szeretném jövőre megtenni.

Veres Zoltán rendkívül látványos bemutatóját nézve az embernek eszébe juthat, amikor a halálfélelemről faggató interjúkérdésere azt válaszolta, hogy bár voltak kétes esetei, de halálfélelme soha. Ő ugyanis mindig azt vallotta, hogy a pilóta tartsa tisztán magát, tudjon remélni, mert felelőssége van magáért és az utasaiért… „Hogy utána remeg-e a lábad, az már más kérdés.” – tette hozzá mosolyogva, mintegy megüzenve a lényeget. Pályája Nyíregyházától indult a jelenig, amelyben követelés nélkül áradt felé a szeretet. Meg az elismerés.