Diplomaosztó

2018.07.07. 07:30

Átadták a diplomákat az Óbudai Egyetemen

Négy éve, hogy elindult (vagy inkább új néven folytatódott) a tanítás a fél évszázados falak között, ahol most boldog végzősök és büszke szülők, családtagok és legalább annyira elégedett tanárok várták már a nagy pillanatot.

Palocsai Jenő

A szaktól függően 3.5-4-4,5 évet tanultak itt azok, akik pénteken átvehették a földmérő-földrendezői, mérnökinformatikusi, műszaki menedzseri, mechatronikai vagy éppen villamos mérnöki diplomájukat.

A vezetőt, Györök György dékánt kétszer is kitüntették idén. Megkapta a „Székesfehérvár oktatásáért” díjat, de kiérdemelte a Honvédelmi Minisztérium „A honvédelemért” második fokozatú elismerést is. A kiváló vezető több tanárnak, oktatónak adott át jubileumi diplomát, majd egy rövid fuvolaszólót követően, a búcsúzó hallgatók letették az esküt az intézmény zászlaja előtt.

Mint elhangzott, nagyon fontos a folyamatos fejlődés, mert ma értékes és hasznos diplomát kapnak a hallgatók a kezükbe, amivel biztonsággal meg tudják állni a helyüket az iparban. Azonban pár év múlva fiatal mérnökök újabb nemzedéke hagyja el az iskolát.

 

A gyors fejlődés miatt az a négy év már elég ahhoz, hogy a most ünneplőbe öltözöttek tudása elavulttá váljon. Példának azt hozták fel a hallgatóknak, hogy ha a mikroprocesszor csodájától fényes hetvenes években végzett mérnökök nem képezték volna magukat folyamatosan az elmúlt évtizedekben, akkor mai tanáraik csak múzeumi teremőrök lehetnének, nem pedig egyetemi oktatók.

„Szolgálják magukat és az emberiséget!” – zárta ünnepi beszédét Györök György dékán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában