A kilőtt harckocsi egy darabja emlékműbe kerül

Többségükben még ma is névtelen hősök ők, mert 1945-ben a vesztes oldalon fejezték be a háborút, vagy adták életüket hazájuk védelmében, katonaesküjük szerint. Tarczai Ervin százados ilyen katona volt.

A haditechnikát némileg ismerőknek sokat mondó adat, hogy Tarczai úgy harcolta végig a második világháborút, elsősorban a keleti frontot, hogy nem csak magyar gyártmányú harckocsikkal, de a legendás és korában olyannyira félelmetes német Tigrissel és Párduccal is küzdött a nyomasztó szovjet-orosz túlerő ellen. A kevés ránk maradt visszaemlékezés szerint a német páncélos ászhoz, Michael Wittmannhoz hasonlóan vakmerő, félelmet nem ismerően bátor katona volt, aki nem riadt vissza attól sem, hogy ha kell, tízszeres túlerő ellen vegye fel a harcot.

A bodajki fegyverszakértő, Fülöp Attila azt mondja, ezzel a felfogásával szinte kiprovokálta hősi halálát, amely a Fejér megyei Söréd határában jött el érte. Ott is sokszoros túlerő ellen harcolt, amikor páncélosát egy szovjet T–34-es találata megbénította. Személyzetével együtt el kellett hagynia a tankot, de közben csípőlövést kapott.

Társai megpróbálták hátrafelé menekíteni, de bekerítették őket és hiába adták meg magukat, az oroszok legéppisztolyozták a magyar harckocsizókat legendás parancsnokukkal együtt. (A harckocsizók egyenruhája hasonlított a Waffen SS fekete uniformisához, egy orosz gyalogostól pedig nem lehetett elvárni, hogy harci gőzben, gyakran italosan meglássa a különbséget… (A harcoló SS fogságba esett katonáit általában azonnal kivégezték. Pedig ez nem volt jó taktika, hiszen emiatt a német elit egységek tagjai szinte soha nem adták meg magukat.) Fülöp Attila fegyvergyűjtő bodajki múzeumának megbecsült kiállítási tárgya Tarczai Ervin Söréden kilőtt páncélosának lánctalpa, illetve annak egy darabja. Egy traktoros ekéje akadt meg benne annak idején, aki, miután elszállt az első dühe, értesítette az ismert szakértőt, aki később 99 százalékos bizonyossággal Tarczai Panzer IV-es páncélosának lánctalpaként azonosította.

Ugyanis csak a parancsnoki páncélosra szereltek abban az időben téli, szélesebb lánctalpat, amely annyira ritka volt, hogy ma már csak három helyen látható ilyen: egy oroszországi, egy franciaországi harckocsimúzeumban, és Bodajkon, Attilánál.

Nem véletlen, hogy korábban egy olasz gyűjtő is meg akarta vásárolni, de hiába, Attila nem vált meg a darabtól. Azt mondja, úgy érezte, mintha a kezétől kellett volna lemondania. Minap azonban a Magyar Honvédség páncélostisztjei, a tatai Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljának katonái keresték fel azzal a kéréssel, hogy egy készülő emlékműhöz váljon meg a lánctalp egy darabjától, egy szemétől. Fülöp Attila ezt a kérést nem tudta elutasítani, s ingyen adta át a Tarczaihoz fűződő ereklyét.

Erről nem kellett tovább egyezkedni, hiszen ez tiszteletadás egy ismeretlen magyar hős emléke előtt.