Mi maradtunk, akik voltunk

2018.06.15. 15:00

Horváth-Tancsa Ágnes: „Gyakorlatilag elfogy a Jobbik tagsága”

Szövetségben Fehérvárért néven folytatják a politikát a Jobbik feloszlatott fehérvári alapszervezetének tagjai. Annak egykori elnökét, Horváth-Tancsa Ágnes önkormányzati képviselőt kérdeztük.

Majer Tamás

Horváth-Tancsa Ágnes önkormányzati képviselő a jövőről beszélt

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

– Egy pünkösdkor elküldött nyilatkozattal a teljes tagság kilépett. Ezzel elbúcsúztunk a Jobbiktól – mondta el lapunknak a politikus.

– Mi egy programra kértünk felhatalmazást 2014-ben, az alapján megyünk tovább. Mi maradtunk, akik voltunk, csak a csomagolás változott – mondta azzal kapcsolatban, hogy hoz-e változást helyi politikájukban a váltás. A jövő évi önkormányzati választásról is megkérdeztük. – Még kérdéses számunkra, hogy hogyan lesz, de készülünk arra, hogy jövőre megméressük magunkat, mégpedig olyan jelöltekkel, akik pártideológiától mentesen, kizárólag a fehérvári problémák, javaslatok közvetítésével foglalkoznának – felelte.

A feloszlatott fehérvári alapszervezet Toroczkai Lászlót és Dúró Dórát látta volna szívesen a Jobbik elnöki, elnökhelyettesi pozíciójában. Hozzájuk köthető a Mi Magunk Mozgalom június 23-ára tervezett ásotthalmi zászlóbontása. Erre Horváth-Tancsa Ágnesék is meghívást kaptak, amelyet elfogadtak.

– Ez egyelőre csak a kíváncsiságunk eredménye. Támogatásunkra mindenképp számíthatnak; hogy tagként részt veszünk-e a munkájukban, az a jövő kérdése. Nem azzal a céllal megyünk, hogy belépjünk, hanem tájékozódni – fejtegette.

– Azt gondolom, sok lehetőség van a Mi Magunkban. Nagyon sokan csatlakoznak hozzájuk. Én azt látom, hogy az elmúlt hetekben lavinaszerűen szűnnek meg a Jobbik alapszervezetei, sőt választókerületek is. Amióta mi bejelentettük, hogy otthagyjuk a Jobbikot, nagyon sok magyarországi és külhoni szervezet is távozott tőlük – nyilatkozta.

Horváth-Tancsa Ágnes önkormányzati képviselő a jövőről beszélt
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Horváth-Tancsa Ágnes szerint a Jobbik néppártosodása önmagában nem volt rossz irány, ám nem értett egyet sem a taktikai szavazás elvével, sem volt pártja baloldali politikusokkal kötött paktumaival.

– Én nem gondolom azt, hogy az ellenségem ellensége a barátom! – mondta erről. Úgy véli, a Jobbik tisztújítása után az új vezetés ahelyett, hogy a megfogadta volna a kritikákat, mészárlásba kezdett. S hogy akik belső reformokat szorgalmaztak korábban, már nem hisznek abban, hogy az lehetséges.

– Így gyakorlatilag elfogy a tagság – összegzett.

Van, aki marad. Van, aki megy?

Horváth-Tancsa Ágnes, a Jobbik tagságának fogyásáról tett megjegyzése kapcsán felkerestük a párt néhány megyei elöljáróját. Pintér Tamás, Fejér megye 4. választókerületének országgyűlési képviselője a párt egyetlen, parlamenti mandátumot nem listáról szerzett politikusa. Határozottan kijelentette, hogy ő természetesen marad a Jobbikban. Ezzel kapcsolatban egyebet nem akart nyilatkozni, mert helyi kérdésekkel kíván foglalkozni. Ugyanezt válaszolta Fazakas Attila, az újonnan felállított fehérvári alapszervezet elnöke is. Ő a mögöttünk lévő választásokon Fejér megye 2. választókerületében volt jelölt. Árgyelán János, a Jobbik Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyei regionális igazgatója jelezte felénk, hogy rövidesen nyilatkozik. Ő megyénk 5. választókerületében volt jelölt. Facebook-oldalán több, Toroczkai Lászlóhoz, Dúró Dórához és a jövő szombati, ásotthalmi zászlóbontáshoz kapcsolatos poszt látható. Ugyanitt olvasható az is, hogy ő is csatlakozott májusban a Mi Magunk elnevezésű jobbikos platformhoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában