Seuso-kincs: Fehérváron látták legtöbben – ólomüst a palotából

Beszédes számadat, hogy tavaly október 29-től idén április 15-ig 140 308 látogató nézte meg a kincseket hat megyeszékhelyen: Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán. Ez azért is figyelemre méltó, mivel a legtöbb helyen 20 nap állt rendelkezésre, s a hosszabbított nyitvatartási időben is legfeljebb százan nézhették meg egy óra alatt az ókori ötvös remekeket a biztonsági és állagmegóvási előírások miatt.

Elsőként Fehérváron láthatták

Az MNM, a kiállító társmúzeumok és a helyi önkormányzatok mindent megtettek annak érdekében, hogy a vonzáskörzetükben a legjelentősebb közösségi, kulturális és művészeti esemény legyen a Seuso-vándorkiállítás. A múzeumok a szervezésben, a kiállítás lebonyolításában kölcsönösen felhasználták egymás tapasztalatait. A mindenhol egységes installációjú kiállítást legelsőnek Székesfehérváron láthatták az érdeklődök 2017. október 29-től november 19-ig. A hat múzeum közül a páratlan szépségű és értékű ezüstkollekciót a Szent István Király Múzeumban tekintették meg legtöbben: 27 528-an. (Csupán összehasonlításként közöljük, a többi városban csak Miskolcon és Kecskeméten volt 24 ezer feletti a kiállítás látogatottsága).

Az MNM főigazgatója, Varga Benedek értékelésében említést tett arról is, hogy a vándorkiállítást – amely a világon bárhol megállná a helyét – mindegyik múzeum késő római korhoz kapcsolódó bemutatója kísérte, a saját gyűjteményükből kiválasztott legértékesebb tárgyak közül. A Szent István Király Múzeumban az egyik ilyen értékes lelet volt a domborműves ólomüst vagy tartály, amelyet Pereczes Ferenc asztalosmester talált a feltételezett Seuso-palota romterületén Szabadbattyán és Úrhida határában 1974-ben, s beszolgáltatta a múzeumnak. A vándorkiállítás után az értékes lelet visszakerült a helyére, a múzeumi folyosó bemutatóterébe. Annak ellenére, hogy egy jelentős késő római kori lelet, s egykori tulajdonosa akár azonos lehet az ezüstkészletet tulajdonló Seusóval, nincs mellette semmi tárgyleírás, csak egy szám. A hölgy, aki felügyelte a múzeumnak ezt az emeleti részét, annyit mondott, már mások is érdeklődtek erről az üstről, de ő nem tud róla semmit, mert nem régész. Így nem véletlenül fogalmazódik a javaslat: méltóképpen kellene bemutatni az izgalmas múltú ólomüstöt, feltüntetni, ki találta meg, és adta át önzetlenül a múzeumnak.