Velence: Eredetről, halászatról, különleges halfajokról mesélt az agrártörténész

A közeljövőben készül egy könyv a Velencei-tó történetéről, halászatáról, horgászatáról, melyet Szabó Imre halbiológus, agrártörténész és Purgel István, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének korábbi ügyvezetője közösen jegyeznek. A tó történetéről beszélgettünk Szabó Imrével, aki a közelgő Velencei-tavi Hal-, Bor-, Vad- és Pálinkafesztiválon további érdekességeket mesél a Velencei-tó rajongóinak. Akik valószínűleg nem is tudják, hogy már a kőkorszakban is halásztak a Velencei-tavon.

– Sukorón ugyanis olyan művészileg díszített hálónehezékeket találtak, amelyek ebből a korból származnak. Ez a felfedezés a régészet és a helyi halászat szempontjából is meglehetősen új és fontos, eddig ezt még nem igazán publikálták sehol – kezdte a tó történetét a szakember, aki már csak költői kérdésként tette fel: vajon ki tanította meg a kőkorszakiakat ezekre a különleges technikákra? A helyi vízügyi történelem következő fontos időpontja 375 – ekkor jegyezték fel a rómaiak először a tó kiszáradását.

– Ettől az időszaktól kezdve szinte folyamatosan voltak feljegyzések arról, hogy 110–120 évente kiszáradt a tó – attól kezdve tizenháromszor, utoljára 1866-ban. Azt is csak a tó történeti rajongói tudják, hogy a mostani Dinnyési-fertő és a nagy tó korábban összefüggő felületet alkotott. A tó szétválasztása az ezernyolcszázas években történt meg, mégpedig azért, mert így olcsóbb volt a vasútvonal kialakítása, mintha megkerüli az akkori tavat – világít rá a szakember, aki a halászatról szintén ettől az időszaktól kezdve tud mesélni:

– 1784-ből van az első írásos emlék, amely egy halászati bérleti szerződés a pákozdi halászok és az akkori egyik tulajdonos, a fehérvári káptalan között. A következő évszázadban országos szintű igényként vetődött fel, hogy az eddig teljesen szabályozatlan halászat kérdéskörét jogszabályba foglalják. Erre 1887-ben sor is került: a Fejér megyei közgyűlés határozata szerint ebben az esztendőben törvénybe iktatták a halászat jogi szabályrendszerét. Ezt követően felgyorsultak az események: 1890-ben megalakult a Velencei-tavi Halászati Társulat. A szakemberek ebben az időszakban kezdtek el foglalkozni a Velencei-tóban élő halakkal is: 1852-ben Petényi János Salamon természettudós mérte fel először – az akkor még Pákozdi-tóként ismert – víz halállományát: akkor tizenöt halfajt számoltak meg. Ám 1887-ben Herman Ottó zoológus már csak tizenhárom fajról adott számot. És még néhány érdekesség Szabó Imrétől: a süllőt 70 éve telepítették a tóba. Később jött a ponty is, amelyből az előírások szerint minden évben 20 ezer példányt kellett telepíteni. A harcsa is telepített faj, az 1910-es években hozták a tóba először. 1966–67-ben pedig betelepítették az amurt, mégpedig a tó nádasának eltüntetése érdekében. Sőt, az angolna is viszonylag új telepítés.

Ám a Velencei-tó halászata egyszer csak véget ért: – Már az 1950-es, ’60-as években volt róla szó, hogy horgásztó legyen, és a halászatot tiltsák be, ami végül be is következett. A horgászat mint sport a Velencei-tavon az 1930-as években kezdett kialakulni. Az első horgászegyesület 1935-ben alakult a Székesfehérvári Dolgozók Horgászegyesülete néven, amit szépen lassan követett a többi egyesület is – fejezi be itt a tó történetét az agrártörténész. A tó jövője pedig hamarosan elkezdődik – mégpedig a Velencei-tavi partfal-rekonstrukció befejezésével…

A TÓ ELNEVEZÉSE NAGYON IZGALMAS

A Velencei-tó elnevezés körülbelül a 19. század környékén születhetett, előtte Pákozdi-tóként, Fertőként jelölik az írásos emlékek. A 19. században a Habsburgok uralkodtak az országban, ekkor a Meszleny család volt a főbirtokos a környéken. A német nyelvet ekkor mindennaposan használták itt is, ezért hívták a tavat „wellen see”-nek, vagyis hullámzó víznek,

amely kiejtve akár „velencei”-nek is hangozhat. Szabó Imre hajlik rá, hogy inkább ezt a magyarázatot tartsa valósnak, mint azt, amely az olaszok, velenceiek tókörnyéki letelepedésével hozza összefüggésbe a tó elnevezését. Mégpedig azért, mondja, mert abban az időszakban, azaz az 1800-as években Velencét még mindenki úgy hívta, hogy Fertőfinyak.